Sej, szellők – úttörő revü Farkasházi Rékával

2016/10/10  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

A Sej, szellők című groteszk úttörő revüvel emlékezik az 1956-os forradalomra és szabadságharcra az Ivancsics Ilona és Színtársai (IISZT) alkotóműhely.

Sej, szellők  – úttörő revü Farkasházi Rékával

Az idén 10 esztendős alkotóműhely 2016 decemberéig 20 alkalommal, többek között Budapesten, Karcagon, Mezőkövesden, Kaposváron, Nagybajomban, Kazincbarcikán, Kisbéren, Lajosmizsén, Kalocsán és Szentendrén játssza Török Tamás Sej, szellők című darabját.

A történet eredeti dokumentumokra épül, az 50-es évek fiatal pedagógus házaspárjának abszurdba hajló élethelyzeteit jeleníti meg. Egy Somogy megyei apró falu bárói kastélyból átalakított körzeti általános iskolájával, írástudatlan cselédből szakfelügyelővé és kultúrkomisszárrá váló nőalakjával, a téeszesítések viharkabátos fiatal elvtársával, a tizenhat gyerekes cigányasszonyával valódi 20. századi kavalkád. Ebben a sokszor életveszélyes helyzetben kell eligazodnia Katónak, a fiatal tanítónőnek, akiből egy párthatározat előbb lenini néptanítót, majd iskolaigazgató pajtást kreált. A számtalan tragikus és komikus helyzet igényesen feldolgozott mozgalmi dalokkal szórakoztató úttörő revü is lehetne, ha nem szőné át a folyamatos fenyegetettség a beadott földek, a titkos keresztelők, a beszolgáltatások és a Rákosi Mátyás 60. születésnapjára készülő nagyoperett miatt. Kató kulturális műsorokat és színházi előadásokat rendez, közben megszüli három gyermekét, majd 1956-ra veszélybe kerül eddig épített élete.

A produkcióban Farkasházi Réka, Török Anna, Ivancsics Ilona, Horváth Gyula Antal, Fábián Szabolcs, Sztankay Orsolya, Kabai Alex,  Farkas Zoltán, Tóth Mihály, Nemcsók Nóra, Cseh Adrienn, Nehéz-Tóth Rebeka, Gombos Krisztián, Balassa Levente és Varga Ádám szerepel.


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek