Van egy pont, ahol az hogy világzene kevés. A Tinariwen esetében ez a pont nagyjából az első taktus után eljön: amit játszanak, az egyszerre blues, rock és valami egészen más – a Szahara lüktetése, egy nép története, és az a bizonyos assouf, amit leginkább honvágyként, vágyakozásként lehetne körülírni.
A zenekar története nem klasszikus értelemben vett zenei karrierrel indult. A hetvenes évek végén, száműzött tuareg fiatalokból alakultak, és sokáig esküvőkön, közösségi eseményeken játszottak. Aztán jött a politikai valóság: konfliktusok, felkelések, szétszóródás. A legenda szerint a kilencvenes évek után tényleg fegyver helyett gitárt fogtak – és azóta is ebből építkeznek. Ez a háttér az, amitől a koncertjeik másképp működnek. Nem látványos show-k, inkább fokozatos beszippantás: repetitív gitármenetek, közösségi ének, finoman épülő feszültség. Nem véletlen, hogy több mint ezer koncert után is ugyanazzal az intenzitással működik a dolog – és hogy a Tassili című albumuk Grammy-díjat hozott.
A mostani visszatérés apropója a márciusban megjelent Hoggar, ami a zenekar tizedik nagylemeze. Az anyag egyszerre folytatás és frissítés: megmarad a jellegzetes hangzás, de hangsúlyosabbá válik a közösségi alkotás, fiatal sivatagi zenészek bevonásával. A dalok Észak-Mali aktuális problémáit is érintik, így a lemez nemcsak hangulat, hanem állásfoglalás is.
A Tinariwen 13 év szünet után két éve látogatott el ismét Budapestre: szintén az Akvárium Klub NagyHalljában adtak koncertet 2024. szeptemberében. A mostani budapesti állomás egy európai turné része, és bár ugyanabba a térbe térnek vissza, azt egy új korszak anyagával teszik.
Tinariwen, Akvárium
Szólj hozzá!