Szakítás után született az új dal: The Immigrants

2017/02/22  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Egy szakítás után született a The Immigrants legújabb dala és annak videóklipje. A Granted című szerzemény az egyre népszerűbb pécsi progresszív space indie-rock zenekar kísérletének része, a fiúk ugyanis lemezek helyett ezentúl zenei csomagokkal jelentkeznek. A The Immigrants márciustól ismét európai turnéra indul.

Szakítás után született az új dal: The Immigrants

Fekete-fehér, melankolikus hangulatú, minimál stílusú videóklippel jelentkezik a The Immigrants, amit a pécsi rockzenekar a Granted című dalához készített.

Ezt a dalt tavaly írtam egy szakítás után, amikor nemcsak egy szerelem ért véget, hanem búcsút intettem az addigi életformámnak is, vagyis lezárult egy fontos életszakaszom. Sok volt a változás körülöttem abban az időben, és rengeteget gondolkodtam azon, hogy mennyi mindent veszünk készpénznek, miközben egészen jelentéktelen és nagyon fontos dolgokról is kiderülhet, hogy egyáltalán nem magától értetődőek. Mivel a Granted egy őszinte és nagyon egyszerű dal, hangulatában hasonló, letisztult videóklipet képzeltünk el hozzá. A koncepciót Misota Dániel (Zanzinger) hozta, a végeredmény pedig egy minimál stílusú, fekete-fehér klip lett. Talán szokatlan, hogy a klipet hamarabb leforgattuk, mint ahogy a dalt rögzítettük volna a csillebérci Studio Einz-ban, ez általában fordítva szokott történni. A forgatáson egy demófelvételt használtunk – mesélte a klipforgatásról Badric Adorio, a The Immigrants frontembere.

A Granted című dal online kislemez formájában jelent meg, amit mostantól időről időre egy izgalmas zenei csomag követ.

Az a tervünk, hogy havonta-kéthavonta jelentkezünk egy kétdalos online kislemezzel és egy új videóklippel, amelyek egy adott téma köré csoportosulnak majd. A zenei csomagban emellett mindig lesz valami szokatlan, különleges produkció, amire valószínűleg nem számít tőlünk a közönségünk, de reméljük, tetszeni fog nekik – tette hozzá a zenekarvezető.

A The Immigrants szerencsére nemcsak a virtuális térben aktív, hanem a koncerthelyszíneken is. A zenekar márciusban újabb európai turnéra indul. A két és félhónapos körúton nemcsak Magyarországon, hanem külföldön, például Szerbiában, Horvátországban, Ausztriában, Szlovákiában, Szlovéniában és Olaszországban is fellépnek, nyáron pedig újra itthon, a hazai fesztiválokon lehet majd találkozni velük.

The Immigrants

egy progresszív space indie-rock zenekar. Badric Adorio (ének, basszusgitár), Károlyfi Balázs (dobok), Sápi Szabolcs (gitár) alapították Pécsen 2011-ben. Az együttesnek az RTL televízió tehetségkutató műsora, a Csillag Születik hozott ismertséget 2012-ben. A zenekar élt a műsort követő lehetőségekkel és végigkoncertezte Magyarországot olyan zenekarok társaságában, mint a 30Y, a Halott Pénz és a The Biebers. Debütáló, Best of Immigrants című lemezük 2013-ban jelent meg. A zenekar erős szálakkal kötődik a Balkánhoz, főleg a basszusgitáros frontember, Badric Adorio révén, akinek szerb-horvát származása elősegíti a délszláv zenei piac felé való nyitást. A The Immigrants ezért rendszeres fellépője Szerbia, Bosznia és Hercegovina, Horvátország, Szlovénia és Ausztria klubjainak, fesztiváljainak és 2015-ben felléphettek itthon, a Sziget Fesztiválon is. Második nagylemezük, az I Need Help 2016. tavaszán jelent meg, és az új dalokkal a fiúk 46 napos európai turnéra utaztak, melynek során még Oroszországban is felléptek. A The Immigrants zenéjét 2016-ban sokan megismerték itthon is, ugyanis a fiúk vendégként turnéztak a Quimby zenekarral, és egyebek mellett a Budapest Parkban is felléptek több ezres tömeg előtt.

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Az utazás az Univerzum középpontja felé a Dürerből indul

Az utazás az Univerzum középpontja felé a Dürerből...

Ha te is kicsit elengednéd a valóságod, vagy csak buliznál egy jót, gyere el a Dürer Kertbe. Az űrhajó felszállt, az élet rövid, vár rád a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

20 éve anyáznak – de Magyarországra most jönnek először

A kanadai alt-rock zenekar, a Mother Mother idén ünnepli 20. születésnapját. Ez alatt a két évtized alatt elkerülték Magyarországot – a zenekar első budapesti koncertjét az Akvárium Klubban adja július elsején.

Müller Péter Sziámi dalszövegeivel mutatják be a Mágust Kőbányán

Március 28-án debütál a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban a Mágus – 1920 - A káprázat születése című musical.
Új koncertek