Szaxofongéniusz a BJC-ben

2016/12/12  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A világsztárok sorozat idei utolsó állomásán a 2014 végén már bemutatkozó újító géniusz, Mark Turner varázsolja el játékával az értő közönséget.

Szaxofongéniusz a BJC-ben

Budapest Jazz Club 2016-ban folytatta úgynevezett világsztár sorozatát, melyben a korábbi évekhez hasonlóan idén is a legnagyobb nevek adták egymásnak a stafétát. A tavaszi fesztivál keretében Joey DeFrancesco nyitotta a sort, májusban a külföldön is sikeres East Gipsy Band mellett a Rolling Stones egykori fúvósa, Tim Ries fújta a vasat. Szintén még tavasszal lépett a BJC színpadára Kurt Rosenwinkel formabontó triójával. Októberben a klubkoncertek között szokatlannak számító sztárcsapat, a YellowJackets adott duplakoncertet. Novemberben pedig E-Collective nevű formációjával először adott koncertet Magyarországon Terence Blanchard. Az amerikai sztárok mellett szép számmal léptek fel európai előadók is, köztük a brit díva, Liane Carroll is.

Mark Turner generációja egyik legelismertebb szaxofonosa, híres úttörő gondolatairól és expresszivitásáról. Zenéje az elmélyült komponálás és szabad improvizáció kettősségéből születik. 1999. október 15-én a John Patitucci Group muzsikusaként lépett fel először Magyarországon a Nagykanizsai Jazz Hétvégén, legutóbb pedig 2014 novemberében a BJC-ben adott őrületes koncertet kvartettjével. Ezen az estén szűkebb, ám annál invenciózusabb felállással érkezik újra a BJC-be, hogy a közönség újra szem- és fültanúja lehessen, miért lett fogalom az “amerikai jazz”.

 

Mark Turner – szaxofon, Joe Martin – bőgő, Damion Reid – dob
Dátum: 2016. december 13. 20:00


 

 

Szólj hozzá!


Lóci kérdez

Lóci kérdez

Miért nem tudunk kiverni a fejünkből egy dallamot? Kell-e csend az alkotáshoz? Mit tesz a kreativitással a tudatmódosítás, és el lehet-e...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A nyúlon túl kezdődik a zene – különleges koncertek a Margitsziget kristályszívében

Jazz, blues, rockabilly, folk és rock költözik a Nyulam Presszó kertjébe: augusztus végétől október végéig még kilenc koncert várja a közönséget a Nyúlon Túl Sessions sorozatában a Margitszigeten. A következő est már ma, augusztus 27-én lesz, Agócs Márton szerzői estjével. A belépőjegy ára pedig teljes egészében...

CityRocks: a 350 fős rockzenekar most azokat keresi, akik még csak a saját próbatermüket töltik meg

Két hete még 350 zenész játszott együtt a Balaton partján, szeptemberben viszont jóval kisebb lesz a színpad és sokkal nagyobb az egyes zenekarokra jutó figyelem. A CityRocks ötödik alkalommal rendezi meg könnyűzenei tehetségkutatóját Szegeden – és bár maga a műfaj az elmúlt évtizedekben erősen összenőtt a televíziós...
Új koncertek