Szerelemről szó sem volt...

2024/02/16  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Bármilyen hihetetlen is, negyed századot ünnepel a Zanzibar idén: a jubileumi turnéra egy Akváriumos buli teszi majd fel a koronát.

Szerelemről szó sem volt...

Huszonöt éve történt már, hogy szilveszter éjjel – az akkor még rendőrként dolgozó - Terecskei Rita egy koncertről hazafelé tartó zenészeket igazoltatott, akik poénból rögtön tiszteletbeli énekesnőjüknek fogadták.

Majd úgy hozta a sors, hogy másnap a helyi szórakozóhelyen a srácok valóban énekelni hallották Ritát, akit onnantól eszük ágában sem volt elengedni, és a tiszteletbeli jelző is hamar lekerült a neve elől. Így kezdődött a tizenkilenc éves lány és az éppen énekes nélkül haknizó – még ismeretlen zenekar közös sztorija, ami mára Zanzibar néven legendássá vált – 1999-et írunk.

Aztán az emlékezetes január 2-át követő két és fél évtizedben a ceglédi utószilveszteren ad hoc „alakult” csapat beutazta a világot. Nagyszínpadon álltak többek között a Sziget Fesztiválon, a VOLT-on, nyitottak Kapcsolat koncertet Joe Cocker előtt az Ötvenhatosok terén, turnéztak az USA-ban, és szerte Európában, mindeközben pedig megunhatatlan dobogósai voltak a Mahasz, valamint a hazai rádiós-tévés slágerlistáknak is.

De ami talán a legfontosabb, hogy a dalaikat a mai napig egy ország fújja fejből. A Nem vagyok tökéletes, az Igazi nevem, vagy akár a címben is felemlegetett dal is a hazai pop-rock univerzum örökzöldjeivé vált a 25 év alatt.

A csapat egyáltalán nem szeretne még megállni, kalandos összetalálkozásuk óta aktívan koncerteznek. Jelenleg éppen - stílusosan retró kifejezéssel élve - slágerparádénak ígérkező évfordulós bulisorozatukra edzenek teljes gőzzel, aminek legfontosabb momentuma a szeptember 28-i budapesti este lesz, az Akvárium Klubban.

Zanzibár, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek