Színészek és zenészek emlékeznek a 10 éve elhunyt Cseh Tamásra

2018/10/27  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

2019-ben lesz 10 éve annak, hogy egy élő legendával kevesebb lett az országban. Ennek apropóján február 3-án a Kongresszusi Központban neves színészek idézik meg dalain keresztül az utánozhatatlan Cseh Tamást.

Színészek és zenészek emlékeznek a 10 éve elhunyt Cseh Tamásra

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, színész, előadóművész – és nem mellesleg rajztanár – tehetsége már fiatal korában megmutatkozott. Igaz, akkoriban inkább a képzőművészet vonzotta, ami egészen 1970-ig elsődleges szerepet kapott életében. Majd találkozott későbbi állandó szerzőtársával, Bereményi Gézával, és innentől egyenes út vezetett az életpálya-módosításhoz.

Sokszínűségét példázza, hogy rengeteg színpadi-, és filmszerepre kapott felkérést (Kutya éji dala, Idő van, A turné, Csinibaba, 6:3 avagy Játszd újra, Tutti!), vezetett tévéműsort (Századunk), énekelt a gyereke kedvenc műsorába a Cimborában, melynek főcímdala is az ő szerzeménye, sőt, saját indiántábort is szervezett, ami a hatvanas évek elejétől egészen haláláig minden évben megrendezésre került. (Saját indián neve: Füst a szemében)

Életét megannyi feldolgozásban láthattuk viszont, mint ahogy dalaihoz is szívesen nyúlnak a mai kor kedvelt előadói, hisz egytől egyig örökzöldek – a szívünkből szólnak.

2019 február 3-án a Kongresszusi Központban Hrutka Róbert zenei vezetésével olyan közkedvelt színészek adóznak majd a mester munkásságának oltárán, mint: Für Anikó, Miczura Mónika, Nagy-Kálózy Eszter, Udvaros Dorottya, Rudolf Péter, Szegezdi Róbert és Vecsei H. Miklós.

Cseh Tamás, évforduló, koncert, GetCloser Concerts, Hrutka Róbert, Rudolf Péter, Für Anikó, Miczura Mónika, Nagy-Kálózy Eszter, Udvaros Dorottya, Szegezdi Róbert, Vecsei H. Miklós

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek