Sztárok adnak koncertet a Pető Intézet tehetségeiért

2018/11/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Tehetség Évének záróeseményeként a Rost Andrea Művészeti Alapítvány nagyszabású jótékonysági hangversenyt rendez december 19-én a Vigadóban. Az esttel, melyen Mozart-művek és karácsonyi dallamok szólalnak meg, a Pető Intézet művészeti tehetséggondozási programját kívánják támogatni.

Sztárok adnak koncertet a Pető Intézet tehetségeiért
Sztárok adnak koncertet a Pető Intézet tehetségeiért

A koncerten Rost Andrea mellett fellép Baráti Kristóf hegedűművész, Sándor Csaba operaénekes, Simic Aleksander, a Virtuózok 2017-es döntőse, a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel Kovács János.

"Amióta zenével foglalkozom, időről-időre felmerül bennem az a vágy, hogy olyan embereket, első sorban gyerekeket segítsek eljutni a zenehallgatás vagy akár a „zenecsinálás” semmi máshoz nem hasonlítható, örömteli tevékenységéhez, akik segítség nélkül talán soha nem részesülnének ilyen élményben. E diákok, gyógykezeltek között számos olyan gyermek van, akinek megvan az adottsága és a kedve is ahhoz, hogy zenét tanuljon, viszont testi problémái ezt nagyon megnehezítik. Ha azt látom, hogy segítségemmel ők is részesülhetnek az általam nap mint nap átélt élmények legalább egy részében, maradéktalanul boldog leszek” – emelte ki Rost Andrea, a Semmelweis Egyetem Pető András Karának Jószolgálati Nagykövete.

Rost Andrea, jótékoynság, Pető Intézet, Vigadó

 

 

Szólj hozzá!


Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly...

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Egy hét múlva Budapesten a Guns N’ Roses – giga show-val készül a zenekar

Hét nap múlva ismét berobog a Nightrain a Puskás Arénába, hogy július 15-én egy több mint háromórás show-val töltsék meg a stadiont. Előttük a közönséget nem kisebb név, mint a Public Enemy melegíti majd be.

Duplázik a Fülesbagoly a Kobuciban

A Fülesbagoly nem egy zenekar, hanem egy tehetségkutató-sorozat, amely július 13-án a Kobuci Kertben két eseményt is tető alá hoz: napközben a Fülesbagoly Trip 10 legjobb zenekara, este pedig a Fülesbagoly Beat 10 legkiemelkedőbb hiphop előadója méri össze tudását a két, ingyenesen látogatható döntőben.
Új koncertek