Sztárok, cirkuszi show és meglepetések: ilyen lesz az idei Szenes Iván-Emlékkoncert

2019/09/14  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Szenes Iván Emlékét az általa írt több ezer dalszöveg és számos színdarab mellett a lánya, Andrea által minden évben megszervezett koncert is őrzi, melyet a hagyományokhoz hűen idén is a „régi ház körül”, a Szenes Iván nevét viselő téren láthat és hallhat a közönség, szeptember 15-én.

Sztárok, cirkuszi show  és meglepetések: ilyen lesz az idei Szenes Iván-Emlékkoncert

Szenes Andrea elmondása szerint összesen ötven dal és huszonkét szereplő mutatkozik be idén. Ezúttal is több generáció lép majd színpadra, hiszen a Szenes-slágerek nemcsak a nézőtéren, de a színpadon is közelebb hozzák egymáshoz a generációkat. Elfogadta a meghívást Koós Réka, de nem az édesapja dalaival lép fel, mert arra még nem érzi késznek magát. Az új fellépők közül Nemcsák Károly és Ivancsics Ilona, a Szomszédok házaspárja az Orchideák című  dalt adják elő. De vannak visszatérők is: Aradszky László unokái idén is fellépnek: Marci kezdi majd a koncertet a Nemcsak a húszéveseké a világ című dallal. Fellép az 50 éves jubileumát ünneplő Apostol együttes, de ott lesz Postás Józsi, Korda György és Balázs Klári, illetve Nyári Károly és lányai is, a fiatalabb generációból Kocsis Tibor és Opitz Barbara áll színpadra.

Korda György és Balázs Klári mindig újítani szeretnek, "vadonatúj "Szenes-dalokkal jönnek különleges tálalásban. Zalatnay Cini viszont az állandóságot szereti inkább a Hosszú forró nyár örök kedvenc.  Opitz Barbi – aki feldolgozta többek között a Hosszú az a nap című dalt is – szereti az eredetihez hasonlóan előadni a dalokat.

 A zenész lánya azt is elárulta, édesapjának Balázs Péter volt az egyik kedvenc színésze, aki az idei koncerten az Én édes Katinkám, illetve a Mások vittek rossz utakra engem című dalokat fogja előadni az idén 85 éves Bodrogi Gyulával közösen, aki a Kiöregedett vadászkutya és a Kicsit szomorkás a hangulatom máma című slágereket is elénekeli. Utóbbit Voith Ágival és az unokájukkal, Bodrogi Enikővel együtt adják elő. 

Az idei koncertet nem csak a fellépők, de az is különlegessé teszi, hogy Szenes Iván idén lenne 95 éves, a jubileumi koncerttel ezért az életútját is felidézik, Azt például nem sokan tudják róla, hogy hosszú ideig művészeti vezetője volt az Országos Cirkusz Vállalatnak, ahonnan azért kellett távoznia, mert nem volt hajlandó  – elvtársi utasításra – negyedszer is átírni egy szöveget. Így kerül az emlékműsorba a Fővárosi Nagycirkusz nagyzenekara, de fellépnek majd többek között bohócok, artisták is.

A rendezvényen adják át a Szenes Iván Művészeti díjakat is.

 

Szenes Iván, Szenes Andrea, Szenes Iván tér, emlékkoncert

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek