Téged mi tesz „Bódottá”? Honeybeast-karácsony az A38-on

2015/12/18  ·   Ajánló   ·  mmi

„Bódottá” címen megjelent a Honeybeast legújabb albuma, amit december 26-án élőben is meghallgathatunk az A38 Hajón.

Téged mi tesz „Bódottá”? Honeybeast-karácsony az A38-on

A zenekar nagyon könnyen egyslágeres bandává válhatott volna a Portugállal (2013), de aztán az arcunkba tolták a Legnagyobb hőst  és az Egyedült (2014). Ritkaságszámba megy, hogy ugyanarról a lemezről két dal válik slágerré.

Bevallom, noha mindhárom emlegett dalt kívülről fújom, sosem jártam koncertjükön, az "egyszer majd csak" kategóriába tartoztak. Egészen addig, amíg egy márka (rágó? üdítő?) imidzsépítés céljából (hát, ez nem sikerült) rá nem feküdt a koncertek délidőben projektre – s így véletlenükl belefutottam a bandába – hétköznap egykor a Gozsdu Udvarban. És akkor kilóra megvettek. Tarján Zsófi megnyerő közvetlenséggel és könnyedséggel kezelte azt a rendkívül bosszantó helyzetet, hogy a hangosítás nem terjedt odáig, hogy ő is hallja saját magát. Meg egyébként is. A maroknyi közönséget – engem is beleértve – magával ragadta a személyisége, és ehhez nem kellett nagy pordukció és lélegzetelállító fellépőruha: elegendő volt ő és a zenekar. Na, ekkor lett az egyszecsakból másik kategória: amint lehet, azonnal. És eljött az én időm.

Másoké – akik néznek mindenféle dalversenyeket és tehetségkutatókat – persze már korábban, hiszen a csapat az egész ország figyelmét magára vonta „A Dal” című műsorban, és ez az érdeklődés azóta is töretlen irányukba. A Bencsik-Kovács Zoltán szerzeményeit tartalmazó új zenei anyag nem fog csalódást okozni a rajongóknak, de azért meglepetéseket is jócskán tartogat számunkra. Új lemezük címadó dala, a „Bódottá” a gyereknyelv játékosságát felhasználva járja körbe a boldogság témakörét, az album első rádiós slágere pedig a „Hetes” című szerzemény lett.

A „Bódottá” dalaiban zeneileg minden benne van, amit szeretünk a Honeybeastben: ultradallamos, gazdag harmóniavilág és színvonalas hangszerelés jellemzi, melyben minden egyes hangnak, effektnek értelme van. Az új album ugyanakkor zenei fejlődés eredménye, naprakész, elektronikus zenei megoldások is megjelennek benne. A szövegek egyes dalokban besűrűsödnek, a gitárok kicsit visszahúzódnak és a billentyűs hangszerek kerülnek előtérbe, melyek mellett ezúttal a fúvós hangszerek is előkerülnek.

December 26-án az A38 Hajón a régi slágerek mellett a „Bódottá” új album dalait is meghallgathatjuk élőben. A koncerten újdonság lesz még, hogy az új lemezhez hűen fúvós is lesz a zenekarban. A hangulatot vetítés teszi teljessé, melyen Tarján Zsófi énekesnő festményeiből készített animációkat láthatjuk majd. Az új album borítóján található festmény és grafikai kivitelezés is az énekesnő munkáját dicséri.

Még ez is...

Jöttök?



 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek