Több mint country – A bendzsó királyi párja Budapesten!

2015/11/02  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Tizenöt Grammy-díjat nyert eddig, több kategóriában jelölték, mint bármely zenészt a világtörténelemben és évente félmillió rajongó előtt koncertezik – Béla Fleck most feleségével, a szintén bendzsóművész Abigail Washburnnel érkezik a Müpába.

Több mint country – A bendzsó királyi párja Budapesten!

A bendzsót legtöbben a countryzene nélkülözhetetlen alapjaként tartják számon, pedig ennél sokkal több van ebben az afrikai eredetű, de leginkább Amerikában népszerűvé vált pengetős hangszerben. Ennek bizonyítására pedig keresve sem találhatnánk jobb alanyt, mint a húros instrumentum avatott ismerőjét, Béla Flecket.

A három klasszikus zeneszerző keresztnevét – Bartók Béla, Antonín Dvořák és Leoš Janáček– is viselő Béla Fleck még gyerekkorában hallotta először a bendzsó semmi mással össze nem téveszthető hangját, mégpedig a hatvanas évek TV-sorozatának, a Beverly Hillbillie főcímzenéjeként. A hangszert pedig nem más, mint a bluegrass koronázatlan királya, Earl Scruggs szólaltatta meg. Élete első bendzsójára, amelyet nagyapjától kapott, azonban egészen 15 éves koráig kellett várnia, addig jobb híján gitárleckéket vett, illetve vadászkürtön tanult játszani. Húszas évei közepére azonban már megjelent első szólólemeze, és az első számú bluegrass zenekarként számon tartott New Grass Revival tagjaként játszott. 

Úgy akartam játszani, ahogy Chick Corea zongorázik” – így nyilatkozott erről az időszakáról a Down Beat magazinnak adott interjújában. A zenekar 1991-ben ugyan feloszlott, de Fleck és Victor Wooten megalapították a stílushatárokkal nemigen törődő Flecktonest. A zenekar második albuma, a Flight of the Cosmic Hippo a Billboard Kortárs Jazz Albumokat számba vevő listáján egészen az első helyig jutott, azonnal széles körű ismertségre és népszerűségre szert téve a jazz-rock fúziós zene rajongói között. A zenekar számtalan jelölés mellett hat Grammy-díjat zsebelt be.

Béla Fleck Grammy-díjainak és jelöléseinek száma amúgy is igen jelentős. Összesen 15 arany gramofont tudhat magáénak, és minden más zenésznél több kategóriában – country, pop, jazz, bluegrass, klasszikus, folk, próza, zeneszerzés/hangszerelés – jelölték eddig. Az évek során számtalan formációval és hangszerelésben lépett fel; turnézott az eredeti felállásban összeállt Flecktonesszal, dolgozott Chick Coreaval és Zakir Hussainnal, komponált bendzsóversenyt a Nashville Symphony számára, és tavaly jelent meg duett albuma feleségével, a szintén bendzsóművész Abigail Washburnnel.  

Vele érkezik a Müpába is november 8-án, ahol saját szerzeményeiket és feldolgozásokat is műsorra tűznek. A két bendzsós üdítően hatott egymás játékára, új színekkel gazdagítva a másik muzsikáját. Míg Fleck a jazz és a bluegrass ritmusait varázsolja elő bendzsójából, Washburn az Appalache- hegység véres balladáit és gospeleket énekli meg. Közös előadásukat még különlegesebbé teszi az általuk használt ritka, úgynevezett clawhammer, vagyis háromujjas pengetés technika.

 

Béla Fleck & Abigail Washburn

2015. november 8. vasárnap

20:00 — 22:00

Fesztivál Színház


 

 

Szólj hozzá!


Az izlandi rockzenekar ismét beköszön Budapestre

Az izlandi rockzenekar ismét beköszön Budapestre

A 2016-os áttörést hozó A/B album megjelenésének tizedik évfordulóját ünnepli jövő tavasszal európai turnéval a KALEO. Az izlandi rockzenekar...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban

A csaknem negyven éve működő Csík Zenekar július 5-én ismét a Budapest Parkban lép fel, ezúttal azonban nem önálló koncerttel érkezik. A Csík Zenekar FESZT keretében négy zenekar, több vendégművész és egész délutánt-estét kitöltő program várja a közönséget: a fellépők nemcsak saját műsoraikat adják elő, hanem egymás...

A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik leigénytelenezni a fiatalokat?

Nagyjából minden június végén kitör a Facebook-oldalunkon a Nagy Pogó Para. Nem azért, mert bármi történik. Ugyanaz történik, mint tavaly, tavalyelőtt és azelőtt is: felteszünk egy videót a Bohemian Betyars koncertjéről, amelyen fiatalok pogóznak. A videó alatt pedig megjelennek azok az emberek, akik életükben nem jártak a...
Új koncertek