Tök jó fej volt a Barba Negra: befogadta az Elefántot

2021/07/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Mint arról mi is beszámoltunk a MONYO Land-nek átmenetileg fel kellett függeszteni a koncertjeit, és bár azóta az ügy nyugvó-, a hely meg újranyitó pontra jutott, néhány zenekarnak ez komoly fejtörést okozott, így volt ezzel az Elefánt is.

Tök jó fej volt a Barba Negra: befogadta az Elefántot
Az Elefánt zenekar nagyon készült egyetlen nyári budapesti koncertjére, erre az időszakra időzítették az új dalukat klippel, hogy a koncerteken már hallja a közönség, sőt, a többi fellépésüket is ehhez időzítették. Nagyon szomorúak voltak, amikor a MONYO-t elkaszálták.
Ekkor keresték meg Pócsi Istvánt, a Barba Negra programigazgatóját, aki nem is engedte, hogy végigmondják a kérést, egyből rávágta: "Gyertek!!"

„A Barba Negra számára sose volt kérdés, hogy a szakmának minden helyzetben össze kell tartani,  legyen szó jó vagy éppen negatív helyzetről. Nagyon szomorúan tapasztaltuk azt, ami a Monyoval történt. Az Elefánt részéről kaptunk egy megkeresést, amilyen gyorsan lehetett reagáltunk, megkerestük a megoldást, hogy ne maradjon el a koncert és a rajongók se csalódjanak" – mondta a programigazgató.

Az eredeti helyszín, a Monyo Land is nagyon segítőkész volt, sikerült összehozniuk, hogy a július 15-re, a Monyoba megvásárolt jegyek érvényesek legyenek a Barba Negrába július 21-re.
Tulajdonképpen nagyon szerencsés kimenetele lett a dolognak (és még a MONYO is kinyithatott), mindkét helyszín kiválóan vizsgázott a rendkívüli helyzet kezelésében.
Néha azért nem kár minden szóért :)
Barba Negra, Monyo Land, bezárás, koncert, új helyszín, Elefánt

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek