Tündérvese. Ez egy zenekar – és koncertje is lesz

2016/11/30  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

December 9-én az Akvárium színpadán a terepet a keleti metált, a stoner-grunge-ot és a progresszív rockot ötvöző Tündérvese melegíti elő, akik biztosan adnak majd ízelítőt a jövő év elejére tervezett első nagylemezük anyagából is. S hogy kinek?

Tündérvese. Ez egy zenekar – és koncertje is lesz

A második zenekar a  2013-ban létrejött makrohang lesz, akik mármegalakulásuk pillanatában felzavarták a hazai instrumentális zene állóvizét, majd a következő évben a Talentométer megnyerésével pedig nem volt kérdés, hogy a trióról még sokat hallunk. Így is lett: egyre több hazai klubban léphettek fel, de a környező országokban és nemzetközi showcase-eseményeken is nagy sikert arattak. Ők pedig bizony hamar reagáltak a közönség visszajelzéseire, így a kezdeti finomabb jazz-es hangzásuk az idő során egyre agresszívebbé és eklektikusabbá vált. Ennek tökéletes lenyomata Maxrebo című 2014-es EP-jük, amin elképesztő energia és az élő koncertek hangulata érződik. A saját maguk által kreált jazz for metalheads kifejezés pedig remekül leírja, milyen az, amikor három jazz-zenész bevadul, vagy éppen pont az ambient vagy a minimal vizeire evez.

Az este fő fellépője az eredetileg egyszeri alkalomra összeállt szupergroup, a Trillion, melynek tagjai az Apey & The Pea, a Grand Mexican Warlock, a Shell Beach, az Iamyank Live Band, az ék vagy éppen a Jazzékiel zenekarokból lehetnek ismerősek. A nemrégiben újjáéledt formáció idén tavasszal bemutatott első nagylemeze, a Dreaming Black meglehetősen sokszínűre sikerült. Az albumon a pszichedélia mellett helyet kapott a grunge, a folkrock, de még az érzelmesebb oldalát is megmutatja a banda egy akusztikus track erejéig. A mesterien megalkotott lemez dalai élőben még nagyobbat ütnek, így nem csoda, hogy a zenekar koncertjére látogatók száma rohamosan gyarapszik.

 

 

 És a Tündérvese:



Képtár

  • Tündérvese. Ez egy zenekar – és koncertje is lesz kép 54366
  • Tündérvese. Ez egy zenekar – és koncertje is lesz kép 54367
 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek