Menopauza

Tüneményes káosznak ígérkezik Presser Gábor nagykoncertje

2025/09/20  ·   Ajánló   ·  Lenti Barnabás

Presser Gábor „a 403. billentyű” címmel ad koncertet 2025. október 11-én az MVM Dome-ban, amelyet a nagy érdeklődés miatt október 10-én este egy nyílt főpróba is megelőz. Eddig nehéz volt számunkra megfogalmazni, hogy milyen is Presser Gábor zenéje, nemrég azonban rátaláltunk a megfelelő szókapcsolatra. Mindjárt el is áruljuk, hogy hol.

Fotók: Lettner Kriszta

Presser Gábor a Nagybetűs Zenész, muzsikája pedig a Még Nagyobb Betűs Zene. Neve egybeforrt az LGT dalaival és színházi darabjaival, mindazzal, amit az elmúlt évtizedekben letett az asztalra. Mindez akár nosztalgikusnak is tűnhetne, ám Presser Gábor nem szeret a múltba révedni: sokkal inkább a jelenben élő, és a jövőbe tekintő embernek tartja magát.

Hogy mindezt honnan tudjuk?

Nemrég Geszti Péter műsorában, az Adom a napodban járt. Bár magát a műsort nem tudtuk teljes egészében követni, Presser napjának bizonyos részleteibe az élő adás segítségével betekinthettünk. Így a közelgő nagykoncert próbafolyamataiba is beláthattunk. Itt mondta el a zenész a fentieket, de hozzátette azt is:

„A próba nagyon élvezetes dolog, ahogy kialakulnak a dolgok, úgy át is alakulnak, ha van kapacitásunk észrevenni. Ez egy tüneményes káosz.”

Hát innen a szókapcsolat, amely tökéletesen leírja Presser zenéjét és színpadi előadásait. Az MVM Dome-ban első este egy főpróbába tekinthetnek be a nézők, amelyre természetesen egyrészt koncertként tekintenek a zenészek, másrészt azonban – lévén főpróba – bármikor szükség lehet arra, hogy leálljon a műsor, némiképp módosítsanak a hallottakon és látottakon. Aki tehát részt vesz ezen az estén, igazán különleges élménnyel gazdagodhat.

Nem kevésbé lesz különleges maga a nagykoncert sem, amely során – a tavalyi arénakoncerthez hasonlóan – középen helyezkedik majd el a színpad. Presser erről úgy nyilatkozott, hogy a közönség sokkal közelebb ül az előadókhoz, a színpadon lévők számára pedig egyfajta „álomérzést” ad ez az elrendezés, amelyben nem könnyű, de nagyon jó érzés játszani. Utóbbi szemszöget nem tudjuk igazolni, de a tavalyi arénakoncerten mi is ott voltunk, és az különleges látványvilágával, valóban közelhozó előadásmódjával gyógyította a lelkünket.

Presser nemrég Kadarkai Endre Hallgatlak című műsorában is vendégeskedett, ahol szintén beszélt az „A 403. billentyű” koncertről. Véleménye szerint a legnehezebb dolog a műsor összeállítása, amely 57-58 év hordaléka. A közönség pedig megoszlik: vannak, akik a slágereket szeretnék hallani, mások viszont az új dalokra kíváncsiak. A zenész szerint örömet kell okozni és a tőlük telhető legjobbat nyújtani. A világról alkotott gondolatait leginkább a dalaiban fogalmazza meg – akár pimasz módon is –, hiszen szerinte ezeket ott lehet a legjobban kimondani.

Bár az idei műsorról keveset tudunk – ami jó is így –, az egészen biztos, hogy rövid koncertre ezúttal sem számíthatunk, és Presser életpályájának szinte minden eleme megelevenedik majd a színpadon. Természetesen mindezt nem egyedül valósítja meg, hanem egy fantasztikus zenekarral, vendégekkel, valamint a Fitos Dezső Társulattal kiegészülve.

Az is biztos, hogy Pici bácsi újdonságokkal is szolgál, és a jól ismert dalokat sem a jól ismert módon fogja előadni, hanem valami egészen új, áthangszerelt, átalakított, tüneményes káoszban.

Ezt pedig mi nagyon szeretjük.

Bár a jegyek gyorsan fogynak, néhány magaslati hely még mindkét estére elérhető.

Presser Gábor, MVM Dome

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek