Tűzugrás és koncert is lesz az Állatkert Szent Iván-éji programjai között

2022/06/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Különleges Szent Iván-éji programokkal várja a közönséget pénteken este a Fővárosi Állat- és Növénykert: színpadi műsor, tűzzsonglőr-bemutató, planetáriumi vetítés, állatos program, fényfestés, táncház és tűzugrás is lesz.

 Tűzugrás is lesz az Állatkert Szent Iván-éji programjai között

Június 24-én napközben az állatkert a szokásos rendnek megfelelően lesz nyitva, majd bezár, és 19 órakor újra kinyit az állatkerti Szent Iván-éjre érkező látogatók előtt. A programok 23 óra utánig tartanak, éjfélig lehet az állatkert területén tartózkodni.

Az est kínálatában szerepel többek között fókashow, elefánttréning és cápák közé merülő búvárok. A Főkapu téren interaktív zsonglőrbemutatóval, tűzzsonglőrökkel és LED show-val várják az érdeklődőket, de lesz táncház, sőt tűzugrás is a Csürrentő zenekarral, valamint Fortuna kereke kvízjáték ajándékokért. A Holnemvolt Vár színpadán lószerszámos zsákbamacska, tűztáncbemutató és SmartPoi tűzvarázs szerepel műsoron.

A programkínálat része az Éjjeli randevú: csillagászokkal szerveznek beszélgetést, amelyen a mítoszokról és a totemállatokról lehet többet megtudni, és lesz interaktív felolvasás is Bojti Anna Éjszaka az állatkertben című könyvéből. Az érdeklődőknek előadásokat is tartanak legendás sárkányokról, a világító állatokról és a csillagászatról.

Ezek mellett elvarázsolt erdő, fényfestés, planetáriumi vetítés, szerelmi jóslás, boowhacker ütőshangszerprogram, cajon élménydobolás, interaktív zenebemutató, arcfestés, csillámfestés, bátorságpróba, titkosírás, kreatív kézműveskedés és Szent Iván-éji szelfipont is lesz.

Állatkert, Fővárosi Állat- és Növénykert, Szent Iván-éj

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek