Új dal fúvósokkal, új lemez, táncos évzáró buli – rápörgött az év végére a Góbé

2023/12/18  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Góbé 15 – Müpa Live lemez december 15-én jelent meg, immáron a második dalt mutatták be erről a lemezről, a zenekar pedig az évet a Gödör Klubban zárja december 20-án, ahol először lehet kézbe venni a koncertlemezt bakeliten, a fellépés után pedig közös táncház veszi kezdetét.

Fotó: Komroczki Dia

A Korcs immáron a második bemutatott dal a zenekar új koncertlemezéről, amelyet a csapat 15. születésnapján rögzített a Müpában. A felvételek különlegessége, hogy a zenekar több, műfajokon átívelő vendéggel lépett fel, a most megjelenő Korcs egy fúvós kvartett és egy ütős közreműködésével szólal meg.

„Amikor kitaláltuk, hogy 15. születésnapunkra meglepjük magunkat és közönségünket egy nagyszabású koncerttel a Müpában, rengeteg közreműködővel, ami két felvonásos, ráadásul a másodikat ki is akarjuk adni live felvételként, azt gondoltam, nem vagyunk normálisak! Na, ezt végig is vittük, és megfejeltük azzal, hogy különleges formát is adunk neki bakelit formában. Sok erő, munka és odafigyelés kellett a próbák egyeztetéséhez, háttérmunkák terén, szólamok megírásához és sorolhatnám, szóval hatalmas pacsi a zenekarnak!” – mesélte a koncert kapcsán Várai Áron, a zenekar énekese.

Hegyi Zoltán, a Góbé nagybőgőse a Korcsról is beszélt:

„Az egyik kedvenc dalom már eredeti formájában is az Élem lemezről. Szinte az egész dal egy nagyon egyszerű hiphop lüktetésben mozog, persze rengeteg kiállással, ritmikai töréssel megtűzdelve, amibe belesimulva viszont a különböző tekerő riffek egyfajta Black sails-es fantasy-szerű atmoszférát teremtenek. Az új, élő verzión ütősökkel és fúvós kvartettel (Hargitai Péter - trombita, Veres-Székely Apor - harsona, Cseke Dániel, Babcsán Bence - szaxofonok) egészítettük ki az apparátust. (...) Összességében ezektől az extra összetevőktől teljesen megváltozik a dal hangulata az eredetihez képest, a fúvós felrakások egészen big bandessé emelik a hangzást, amit Sárkány Berci perkázása még exkluzívabbá tesz. Nagyjából ezt a hangképet céloztuk meg, úgyhogy én nagyon imádom az új verziót is.”

Góbé. Gödör

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek