Új név a koncertmenüben: Tilly Heni

2017/01/26  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Tilly Heni önálló lemezbemutató esttel jelentkezik február 17-én, este 20-30-kor a Muzikum Klubban.

Új név a koncertmenüben: Tilly Heni

 

Heni 16 éve kezdte énekesi pályafutását, majd 8 évvel ezelőtt saját dalaival is megjelent a nagyközönség előtt, ami egyből váratlan sikert hozott számára: megnyerte az Örömzene–Örömtánc tehetségkutató fesztivált 2010-ben. Még ugyanebben az évben újabb siker és megtiszteltetés érte: egyik saját szerzeményét választotta a szakmai zsűri az állami tűzijáték aláfestő zenéjének alapjául.

A most megjelenő lemez zenei anyaga leginkább az érzelmeket és gondolatokat felvonultató spirituális világzene stílusjegyeit hordozza magában, némi rockos beütéssel – ez az a zenei világ, a melyet az énekesnő is leginkább magáénak mond és azonosulni tud vele. A dalokon végig erősen érezhető saját személyisége, világlátása, a spiritualitás, az érzelmek vihara, az élet ünneplése és az anyaság megélése – ezek mind kiemelt szerepet kapnak nem csak a lemezen, de Heni saját életében is. Számára ez a zene maga a szeretet ünnepe, kiteljesedés egy olyan világban, ahol leginkább önmaga tud lenni. most dalaival szeretne másoknak is segíteni abban, hogy lélekben visszataláljanak önmagukhoz, vagy csak szimplán egy olyan zenét élvezhessenek, amely nem ragadt le a földrajzi és az anyagi világ határain belül.

„Régi álmom vált azzal valóra, hogy sokévi éneklés után immáron saját szerzeményeimet is megoszthatom veletek, melyben a szerző és zenésztársak sokat segítettek, hűen tükrözve a jelentését: a “” természetességet, áldást, tisztaságot, jókedvet, erőt, termékenységet, jó egészséget, bölcsességet és lelki megvilágosodást jelent.” – nyilatkozta.

 

 

 

A zenekar tagjai:

Tilly Heni – ének, dalszerző és szövegíró

Veress Gábor Csaba – gitár (Amatild, Imágo Mundi, Azur Blue Band)

Nagy Zsolt – billentyű (Napoleon Boulevard, Keresztes Ildikó, Korál forever, ZBB

Gáspár Álmos – hegedű (Kormorán)

Zboray Miklós – basszusgitár (Napoleon Boulevard)

Gilián Gábor – dob (Napoleon Boulevard, Janis Joplin emlékzenekar)


 


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek