Új összművészeti állóhajó Budapest vizén: TRIP

2017/12/12  ·   Ajánló   ·  Juhász Vali

A közel 80 éves Kassa hajó életében új időszámítás kezdődik: a Dunára költözött Magács László, a Merlin és Átrium volt igazgatójának új projektje: a TRIP.

Új összművészeti állóhajó Budapest vizén: TRIP
Új összművészeti állóhajó Budapest vizén: TRIP

A TRIP projektjei során az előadó-művészet minden ágának képviselője összefog - színház, zene, tánc, irodalom, képzőművészet, film, és egyedülálló módon az építészet - hogy egy olyan élményt nyújtson, amely egyszerre hat minden érzékszervünkre, körbevesz és elvarázsol.

Nem semmi már a dokk sem: a Batthyányi térnél állomásozó hajó tatjáról Pest felé nézve a Parlament épülete, Buda felé pedig a Szilágyi Dezső téri templom és a Mátyás-templom gondoskodik a látványról.

A Kassa Hajó pedig az egykori magyar dunai-tengeri hajóflotta utolsó megmaradt hajója, 1939-ben készült el az újpesti hajógyárban. Az 1941 és 1944 között hadiszolgálatot teljesítő hajót 1944-ben a Vörös Hadsereg elől Ausztriába menekítették, ahonnan 1947-ben térhetett vissza hazai vizekre, immár új nevén, Debrecenként. A 60-as évekig folyami szolgálatot teljesítő kereskedelmi hajóként működött. A 60-as években kivonták a forgalomból, hogy 1.sz. Műhelyhajóként 1964 és 1998 között műhelyhajóként szolgáljon születése helyszínen, az újpesti hajógyárban. 1999-ben talált rá egy alapítvány, amely 2006-ban felújítatta. A hajó új korszaka 2017-ben kezdődött, amikor a budapesti szórakozóhelyek közé belépett, és TRIP hajóként igyekszik meghódítani a hazai és a külföldi közönséget is.

5 nap alatt 5 műfaj 9 előadója a TRIP Hajón

December 22-én Ripoff Raskolnikov, a blues osztrák mestere tartja utolsó budapesti koncertjét a hajón, majd a koncert után Doktor Pepper gondoskodik a hangulatról hajnalig, a két ünnep közötti program a következőképp alakul: december 27-én az ország legrégebbi és legsikeresebb autentikus Beatles emlékzenekara, a 13 éves The BlackBirds tartja immár hagyományos Beatles karácsonyát, december 28-án pedig az alternatív zene kedvelőit várja a fedélzetre a műfaj egyik nagyöregje és egyik ifjú titánja, az Üllői Úti Fá:k és az Ed Is On. December 29-én a rockabillyé lesz a főszerep a Mystery Gang és a Memphis Moon '55 előszilveszteri buliján, míg december 30-án a Korai Öröm "side-projektje", a pszichedelikus gyökerekhez visszatérő Korai Trancemission lép fel, akiket a Phantasy Bureau alternatív/synth/new wave zenéje vezet fel. 

 

 

TRIP, Kassa hajó, koncerhelyszín, buli, színház, összművészeti projekt

 

 

Szólj hozzá!


Órákkal a fellépés előtt mondták le Shakira bostoni koncertjét

Órákkal a fellépés előtt mondták le Shakira...

Shakira csütörtök estére (május 29.) tervezett show-ját a bostoni Fenway Parkban néhány órával a kezdés előtt, „előre nem látható...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

Különleges koncertekkel robban be a július a Müpába – Budapestre érkeznek a könnyűzene külföldi sztárelőadói

Ha azt mondod, MÜPA, akkor a zenekedvelőknek egyből a SZÍNVONAL szó jut az eszébe, és ez érvényes a fellépők kiválasztására és a műsor megvalósítására is. A mostani könnyűzenei programnak azonban sikerült még az eddigieknél is nagyobbat szólnia. Lássuk, kik érkeznek a közeljövőben Budapestre!

Volt egyszer egy Quimby Class&Roll az MVM Dome-ban

A Class&Roll Koncertfilm nem csupán a koncert látványos pillanatait örökíti meg, hanem a felkészülés izgalmas és általában láthatatlan világába is bevezeti a nézőt. A film 2025. május 30. és június 13. között látható az eSzínház Nyáresti vetítések programjában.
Új koncertek