Újabb legenda kígyózik be Budapestre: jön a Whitesnake!

2018/11/12  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Deep Purple énekese, David Coverdale által alapított legendás rock’n’roll banda, a WHITESNAKE turnéra indul 2019-ben. A “FLESH & BLOOD” elnevezésű koncertfolyam 2019. június 25-én éri el Budapestet: a Barba Negra Trackben adnak koncertet.

Újabb legenda kígyózik be Budapestre: jön a Whitesnake!

Az együttes 2010-ben rögzítette legutóbbi nagylemezét, a Forevermor-et, összehasonlításként: az albumból 35 százalékkal többet adtak el, mint Britney Spears Femme Fatale című lemezéből. A világhírű banda David Coverdale (ének), Reb Beach (gitár), Joel Hoekstra (gitár), Michael Devin (basszusgitár), Tommy Aldridge (dob) és Michele Luppi (billentyűs hangszerek) felállásban éppen befejezte 13. stúdióalbumát. Az új lemez első dala és videója, a “SHUT UP & KISS ME” 2019-ben jelenik majd meg, közvetlenül a turné kezdete előtt.

Ha új dalokat nem is írtak, a Whitesnake jelen volt a zenei életben: 2017-ben hatalmas érdeklődés mellett kiadták legsikeresebb albumuk, a “WHITESNAKE” egy jubileumi Deluxe verzióját, nemrég pedig megjelent “UNZIPPED” című anyaguk, ami az elmúlt 20 év ritka és eddig kiadatlan akusztikus felvételeinek gyűjteménye, és különleges lehetőség néhány Whitesnake klasszikus újrahallgatására.

Az immáron 40 éves fennállását ünneplő banda lemezeiről egyébként számtalan slágerlista top 10-es dal származik, köztük a slágerlista vezető “Here I Go Again” és “Is This Love”, valamint a felejthetetlen riffel bíró “Still Of The Night”.

Megtiszteltetés, és hálás vagyok, hogy már 40 éve lehetek része ennek a csodálatos világnak, ünnepelhetünk, felejthetetlen pillanatokat oszthatunk meg és élhetünk át emberek millióival... és mindenkivel, aki csatlakozott hozzánk ezen a csodálatos utazáson… Nagyon szeretem a közös élményeket, és egyszerűen szeretem a munkámat, és mindig is szeretni fogom... 4 évtizednyi móka után!! Köszönöm!" – nyilatkozta David Coverdale.

Részünkről a szerencse: a jegyeket november 13-án 10.00 órától kezdik árusítani.

 

 

Whitesnake, David Coverdale, új lemez, FLESH & BLOOD, turné, Barba Negra

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek