Újra koncertet ad a Fonográf

2017/05/02  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, 24.hu

Újra koncertet ad a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb zenekara, a Fonográf. Másfél évtizedes kihagyás után mind a hatan ott lesznek a visszatéréskor. A koncert 2018. február 16-án lesz a Papp László Budapest Arénában

Újra koncertet ad a Fonográf

két évvel ezelőtti visszavonulása ellenére Szörényi Szabolcsis a húrok közé csap. A zenész annak ellenére áll színpadra, hogy  2013-ban egyik napról a másikra elvesztette az egyik fülére a hallását, reggel úgy kelt fel, hogy félig süket lett.

“Ragaszkodtam hozzá, hogy minden régi tag a színpadon legyen, Szabolcs testvérem is. Szabolcsot megkérdeztük, hogy vállalja-e a fellépést, és ő igent mondott, de szerintem nem fogja sajnos a koncert egyetlen percét sem élvezni. Úgy kell majd koncentrálnia, mint egyikünknek sem, tőle kegyetlen módon elvette a sors az örömzenélés élvezetét. Ezzel együtt is, természetesen nagyon örülök neki, hogy ott lesz mellettem, ahogy ott volt az elmúlt fél évszázadban mindig”

– nyilatkoztaSzörényi Levente, akinek már nincsenek nagy tervei.

Fotó: Facebook


 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek