Újra összeáll a legendás Rákfogó zenekar!

2017/06/27  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A zenekarvezető hetvennegyedik születésnapján újra összeáll a legendás Rákfogó zenekar, amely megújult formában, az egykori formáció kísérletező szellemiségében az egykori jazz-rock örökzöldek mellett Szakcsi Lakatos Béla legújabb szerzeményeit is bemutatja.

 Újra összeáll a legendás Rákfogó zenekar!

Bár a névválasztások miatt konfúznak hat, az említett felállás előtt működött az Új Rákfogó, és ezt követte a Rákfogó, mely tavaly újjáalakult és nagy sikerű koncertet adott a MÜPA-ban.

A Rákfogó zenekar több mint negyven éves. Annak ellenére is igaz ez az állítás, hogy a Szakcsi-Babos-Ráduly-Orszáczky-Kőszegi felállás csak rövid ideig, 1972 és 1974 között működött. Hatásuk azonban nemcsak, hogy mai napig jelentős, de mindvégig érezhetően jelen volt a hazai jazz alakulásának elmúlt évtizedeiben. 

A július 6-i koncerten az eredeti Rákfogó dalok mellett Szakcsi Lakatos Béla ezen társulás kedvéért megálmodott és a tagok egyéniségeihez igazított szerzeményeit is bemutatják. A Budapest Jazz Clubban hetvennegyedik születésnapját ünneplő zongorista vezette formáció – ahogy negyven évvel ezelőtt – úgy most is nyughatatlan, friss hangzások után kutat. Az újonnan életre hívott kompozíciókra a jazz zongorázás „leghuszonegyedikszázadibb” billentyűse, Robert Glasper is jelentős hatást gyakorolt.

Ez a zenekar nem emlékzenekar, s bár a repertoárban szerepelnek eredeti dalok, ezek is – csak úgy, mint néhány Davis örökzöld – újragondolt formában szólalnak meg, az egykori Rákfogó kísérletező kedvű, formabontó, szabadságvággyal átitatott szellemiségét idézve.

 


 

 

Szólj hozzá!


CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban

CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban

A csaknem negyven éve működő Csík Zenekar július 5-én ismét a Budapest Parkban lép fel, ezúttal azonban nem önálló koncerttel érkezik. A Csík...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Jön a Pulp első hivatalos koncertalbuma – ami egyben az első filmzenei lemeze is

A sheffieldi banda megkerülhetetlen szereplője a kilencvenes évek britpop-korszakának. Miközben az Oasis a munkásosztály himnuszait írta, a Blur pedig a brit hétköznapokat figurázta ki, Jarvis Cocker és társai az angol társadalom furcsa, kínos és gyakran kifejezetten kellemetlen pillanataiból építettek dalokat.

Merészet lépett az Edinburgh International Festival

Augusztus 7. és 30. között rendezik meg a skóciai Edinburgh városában a világ egyik legrangosabb művészeti seregszemléjének számító Edinburgh International Festival (EIF) következő kiadását. Idén azonban nem a programja, hanem egy szokatlan szabály miatt került a figyelem középpontjába: a szervezők „Lights Down, Phones Off”...
Új koncertek