Menopauza

Világkörüli utazás a budapesti klubokban – koncertajánló

2024/10/24  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Nem csak a műfajok, de az előadók származási helye szempontjából is színes a felhozatal: érkezik zenekar Bejrútból, vendégbanda a skót felföldről, egy eleddig együtt még sosem látott jazz formáció Amerikából, az underground szcéna egyik kiválósága Németországból, először látogat hozzánk egy ausztrál csapat, de érkezik egy bőröndnyi metalcore is Dániából.

5 jó koncert

Kurt Rosenwinkel
2024. október 25. / Zene Háza

A 21. század egyik meghatározó jazz-zenésze Amerikából érkezik hozzán – gitárosként generációja kiemelkedő tehetsége. A multi-instrumentalista előadó eddigi sokrétű életművében központi helyet foglal el 2001-ben megjelent The Next Step című albuma, amelynek megszólalását a kilencvenes évek közepétől fejlesztette négytagú zenekarával. Most ismét összeáll a kiváló zenészekből álló formáció és körbeturnézza a világot. A turné budapesti állomásán, október 25-én Mark Turner szaxofonost Ben Wendel helyettesíti, akit már láthattunk a Zene Házában. A Rosewinkel mellett Jeff Ballard dobossal és Ben Street bőgőssel érkező formáció ebben a felállásban először ad koncertet Magyarországon.

Jeff Ballard dobos a koncert napján 13:30-tól workshopot is tart, amely koncertjeggyel ingyenesen látogatható.

 

Full Tone Generator

2024. november 1. / Gólya

Először koncertezik Európában a melbourne-i csapat, új lemezükkel érkeznek Budapestre. A Refuge Of Sinners legmarkánsabb dalai, azonnal megmutatják a zenekar izmosabb, metálosabb oldalát, miközben megőrzik a stoner rockra jellemző pszichedelikus, lassabb, groove-os részeket is. Az album egyik érdekessége, hogy a Rancho De La Luna legendás stúdiójában vették fel, amely Kalifornia sivatagában található, és Dave Catching produceri munkájával készült el, aki már többek között a Queens of the Stone Age és az Eagles of Death Metal zenekarokkal is dolgozott. További érdekessége a debütáló albumnak, hogy annak idején egy kis magyar kiadónál, a Baby Gorilla Recordsnál (jelenleg Para Hobo Records) látott napvilágot. A koncertet a hazai pszichedelikus rock két keményvonalas képviselője, a Band in the Pit és a Satorinaut fogja felvezetni. A jegybevétel a zenekarok zsebébe megy, tehát őket támogatjátok!

 

Nils Hoffmann
2024. november 21. / A38

A német elektronikus zenei producer és DJ, az utóbbi évek underground szcénájának egyik legizgalmasabb alakja legújabb, Running In A Dream című albumának turnéjával érkezik Magyarországra. Hoffmann zenei tanulmányait klasszikus zongoristaként kezdte, ám Paul Kalkbrenner és Trentemøller művei arra inspirálták, hogy felfedezze a melodic, deep és progressive house világát. Az elmúlt években Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában turnézott, olyan ikonikus helyszíneken is fellépett, mint a Tomorrowland, a londoni Printworks és a New York-i Brooklyn Mirage, olykor olyan komoly arcokkal, mint például Ben Böhmer, Gorgon City, Franky Wah és Stephan Bodzin.

 

The Wanton Bishops

2025. január 2. / Dürer

A The Wanton Bishops noha a szó minden értelmében egy zenekart takar, valójában egy nagyon eklektikus ember, a bejrúti Nader Mansour víziójának a lenyomata. A bejrúti zenekar 2015-ben jelentette meg Sleep With The Lights On című debütáló albumát, amelyre nagy hatással voltak RL Burnside és Muddy Waters delta blues felvételei, a lemezmegjelenést követően pedig Nader elutazott Amerika déli részére, hogy mélyebben is megismerhesse a mississippi blues gyökereit. Ez az élmény zenei megvilágosodást jelentett Nader számára, aki megváltozott emberként, egy újonnan inspirált zenei látásmóddal tért haza Libanonba. Nader zenéje aztán lassan kikerült a Delta mocsaraiból, át a libanoni hegyekbe és a The Wanton Bishops zenéje egyre inkább elkezdte tükrözni Nader hazáját, népét és személyes útját. A zenekar vendége a skót felföldről érkező Dubinski lesz. A zenekart négy testvér alapította, Eugene, Fergus, Donal és Eoion Gaine, akik kamaszkoruk óta közösen írnak és adnak elő dalokat saját örömükre. 2025 februárjában érkező második lemezükkel, a What Is Your Definition Of Happiness?-szel csatlakoznak a The Wanton Bishops turnéjához.

 

Siamese

2025. január 21. / Analog Music Hall

Idén nyáron Corey Taylor társaságában turnéztak, így már Budapesten is kaphattunk belőlük egy kis ízelítőt, de aki lemaradt róluk, most pótolhatja a banda koncertjét. A zenekar ráadásul augusztusban adta ki hetedik nagylemezét, az Elements-et, amelyet nálunk is bemutatnak. A zenekar énekese, Mirza Radonjica egy interjúban úgy írta le zenéjüket, mint a rock, R&B és a heavy metal keveréke, ami igen pontos leírást ad a csapat kemény, mégis dallamos zenéjére. A 2011 óta aktív dán metalcore csapat az évek során masszív számokat gyűjtött össze dalaikon a legnépszerűbb zenelejátszó platformokon – Super Human című albumukat például több, mint 15 millióan streameltek -, turnéztak olyan zenekarokkal, mint a Dead by April, az Oceans Ate Alaska vagy a Dead Letter Circus, Budapestre most a Chaosbay és a Blackgold kíséretében érkeznek.

 

 

 

 

 

 

.

The Wanton Bishops, Dubinski, Siamese, Nils Hoffmann, Full Tone Generator

 

 

Szólj hozzá!


A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenei világ figyelme a basszusgitárosokra irányult, miután a Sky Arts bemutatta a háromrészes Greatest Basslines című dokumentumfilmet. A november...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...
Új koncertek