Világuralomra törnek a kacsák, akik az Akváriumban mutatják be új lemezüket

2025/05/14  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A közelmúltban jelent meg a Quack zenekar második albuma, a Spacejam. A lemezbemutatót május 17-én, azaz most szombaton tartják az Akvárium kishalljában – ez az este egyúttal a kitartás és a zenélésbe vetett hit ünnepe is.

Fotó: Komoróczky Dia

Mi még egy régebbi tehetségkutatón láttuk a Komárom-Esztergom megyéből származó zenekart, és bár nagyon esélyesnek tartottuk a kacsákat, akkori próbálkozásukat nem koronázta a forduló megnyerését jelentő siker. De nem adták fel, újra és újra nekivágtak, végül meglett az a bizonyos győzelem is a Peron Tehetségkutatón, sőt, külön öröm, hogy Öröm a Zene különdíjban részesültek, a Veszprémi Utcazene Fesztiválról elhozták a közönségdíjat, 2023-ban az Akkor is dalukkal bejutottak A Dal döntőjébe, majd egy évvel később ugyanezen dalverseny elődöntőjéig értek a Sosem elég című versenyszámukkal.

Dalaikat hallhatjátok a rádióban is, de láthattátok őket a Strand Fesztiválon, az A38-on, játszottak az Ocho Macho és Republik előtt. Mi ez, kérem, ha nem sikertörténet!

A frontemberről és a zenekarról bővebben itt olvashattok.

Május 17-én a hangulatot a Nene alapozza majd meg a dark pop sötétebb bugyraiból a fény felé utaztatva, ez után a Quack repíti a közönséget az űrbe új, kísérletező
albumának bemutatásával, majd a Pinkers táncoltat kifulladásig.

2025 egy új korszak kezdetét jelenti a Quack számára: új lendület, új kiadó (Tom-Tom Records), új album... A Spacejam a második nagylemezük, áprilisban érkezett magyar és angol nyelvű dalokkal, tele friss energiával és táncra késztető groove-okkal  (az album dalait a frontember a saját oldalán mutatja be egy-egy történet kíséretében). A lemezbemutatóról azt ígérik, hogy az indie, funky, latin, és néha egy csipet folk zene váratlan fordulatokkal és ötletcunamival robban majd be a színpadra. A Quack (Lőrincz Álmos, Erdei Sára, Barta Egonezen az estén teljes felállásban érkezik az Akváriumba, tehát lesz fúvósszekció, vokalisták, ráadásul egy-egy dal erejéig vendégzenészeket is köszöntenek majd Nagy Bogi és Kontor Tamás személyében

S hogy mi a fiatal formáció további célja?  Mi más lenne, mint eljutattni dalaikat (és magukat) az ország (és a világ) minden pontjára, valamint természetesen a világbékeuralom :)

 

Quack, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek