Wanna be friends? KAMRAD visszatér

2024/12/11  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Miután az I Believe és a Feel Alive című slágereivel egész Európát meghódította, KAMRAD visszatér Budapestre, hogy az Akváriumban is bemutassa vadonatúj, "wanna be friends?" című középlemezének dalait és persze a legnagyobb közönségkedvenceket.

Wanna be friends? KAMRAD visszatér

KAMRAD, a német énekes, dalszerző, producer 2022-ben az I Believe című dalával robbant be Európa szerte a köztudatba. A dal hazánkban is a rádiók egyik legnagyobb kedvence lett. Több hétig vezette a magyar Rádiós Top 40 slágerlistát, emellett elérte a platina minősítést is. Globális szinten több mint 100 milliós Spotify meghallgatással büszkélkedhet.

Ezután újabb slágerek következtek, hiszen 2023-ban megjelentek a Feel Alive és az I Hope You And Up Alone szerzemények, amelyek szintén hallgatottsági rekordokat döntöttek és több országban arany, illetve platina státuszig jutottak. Még ebben az évben megjelent a not good at playing love songs című EP-je, amivel egy nagyszabású koncertsorozatra indult, melynek keretében hazánkban is többször tiszteletét tette, olyan helyszíneken mint a Budapest Park, az Akvárium Klub, illetve két fesztiválon is fellépett, Szegeden és Miskolcon.

A nagysikerű turné után a német The Voice zsűritagjaként is tevékenykedni kezdett, és folytatta a dalszerzést, aminek gyümölcse egy vadonatúj EP, a wanna be friends? lett. Ennek a dalait és a legnagyobb közönségkedvenceket hozza el KAMRAD 2025. február 16-án Budapestre, az Akvárium Klubba.

 

Kamrad, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek