Whiskyt isznak, whiskyt itatnak, mulatnak és mulattatnak: kik ők?

2018/01/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Fennállásának ötödik születésnapját ünnepli a Jolly Jackers. Az ír kocsmarockot játszó zenekar az évforduló alkalmából január 19-én Budapesten koncertezik.

Whiskyt isznak, whiskyt itatnak, mulatnak és mulattatnak: kik ők?

Felmerül a kérdés, miért akkora hír, hogy egy magyar zenekar Budapesten koncertezik...?  Talán azért, mert ők az egyik legtöbbet külföldön turnézó magyar zenekar. 2017-ben nemcsak keresztül-kasul bejárták az országot, de Európa többi részén is felbukkantak. Koncerteztek többek közt Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Hollandiában, Franciaországban és Svájcban.

Fotó: Polyák Bea

A zenekar mindennapjai azért sem hétköznapiak, mert az együttest három nő és három férfi alkotja, továbbá az élet legkülönbözőbb szegletéből érkeztek. A basszusgitáros Enikő szociológiát tanul, Márk, a gitáros jazz szakon végzett, és gitárt is oktat, Noémi, a hegedűs a Zeneakadémia hallgatója, frontemberük, Sztivi énekel és gitározik, civilben pedig hangmérnök, Andrea - aki fuvolázik és furulyázik - az ELTE-n tanul pszichológiát, és fiatal kora ellenére több fuvolaversenyt megnyert, végül a csapat dobosa, Viktor marketing területen dolgozik. És emellett olyannyira van egymásra, illetve a zenélésre idejük...

Mint például január 19-én Budapesten, a Dürer Kertben, ahol ötödik születésnapjukat ünneplik majd meg.

S hogyan táncoltatja meg a közönségét az ír kocsmarockot játszó zenekar? Az új klipjükből kiderül:

A tavalyi Barba Negra Track-es koncertjüket rögzítették, és a felvételeből videókat készítettek, többek között ezt is

Jolly Jackers, ír kocsmarock, koncert, Dürer

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek