Whitney Houston egykori vokalistája is fellép Budapesten

2019/05/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Sy Smith is színpadra lép Chris Botti közelgő budapesti koncertjén. Az amerikai énekesnő olyan világsztárok mellett énekelt, mint Whitney Houston, Usher vagy Eric Benet. Néhány éve a Grammy-díjas trombita művész Chris Bottival turnézik, hozzánk is együtt érkeznek majd június 5-én.

Fotó: sysmith.com

Sy Smith 41 éves amerikai énekesnő mások mellett Usher, Eric Benet, Me'Shell NdegeOcello, Ginuwine és Brandy vokalistája is volt, valamint több mint egy éven át turnézott együtt Whitney Houstonnal. Az énekesnő tíz évvel ezelőtt, egy tévéfelvételen találkozott először Chris Bottival, és azóta is rendszeresen dolgoznak együtt: szólistaként és vokalistaként is kíséri őt a turnéállomásaira.

Chris Botti a fiatal trombitás generáció talán legnagyobb alakja. A RIAA aranydíjazottjaként olyan jól ismert művészekkel dolgozott már mint Sting, Michael Bublé, Barbra Streisand, Tonny Bennett, Yo-Yo Ma és Jill Scott. Pályafutása során már elnyerte egyszer a legjobb jazz album címet is, amely címre több lemezét is jelölték. A zenéjét már a filmes világ is felfedezte, s Stinggel együtt 1999-ben filmzenét is írt, de talán a legnagyobb elismerés a 2005-ös Grammy díja volt.

"Budapesten sok különböző dalt fogunk játszani az Impressionstől kezdve a régebbi lemezekig, és ami a legfontosabb, a világ egyik legjobb zenekarát láthatjátok, hallhatjátok majd, úgyhogy számíthattok arra, hogy nagyon jól fogjátok érezni magatokat, és a jazztől a klasszikus zenén át, a rockig sok fajta műfajba belehallgathattok. Az emberek nem tudják mire számítsanak egy trombitástól, így az emelkedő még meredekebb. Ez az egyik oka annak, hogy ilyen kitartóan turnézok, meg akarom mutatni mindenkinek, hogy mit tudok, és persze miután egyszer megtapasztalod milyen érzés ez, már abba sem akarod hagyni" – nyilatkozta a koncertturné kapcsán Chris Botti.

 

Anyám a felelős... – villáminterjú Chris Bottival

 

Chris Botti, trombita, MoM Sport, Sy Smith, Whitney Houston

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek