Menopauza

Wolf Kati koncertje élőben követhető a Youtube-on!

2017/11/14  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

2017. november 16-án a MOM Kulturális Központban saját zenekarával és egy 40 fős kórussal lép színpadra Wolf Kati, amit az M2 Petőfi TV a saját Youtube csatornáján élőben közvetít!

Wolf Kati koncertje élőben követhető a Youtube-on!

Wolf Kati még gyermekként, 7 éves korában "fertőződött" meg a színpadi világgal, hiszen az édesapja Wolf Péter által szerzett Vuk című dallal akkoriban meghódította az országot. A gyermekkor sikerei után azonban nem volt könnyű dolga az énekesnőnek, sokat kellett küzdenie a sikerért. Több műfajban is kipróbálta magát, de a nagy áttörést a „Szerelem, miért múlsz?” című sláger hozta meg neki, amivel 2011-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon is képviselte hazánkat.Ugyanebben az évben jelent meg Vár a holnap című albuma, amelyről számos dal került sláger státuszba.

Az utóbbi években a koncertfellépések mellett, több televíziós műsorban is láthattuk az énekesnőt, miközben önkéntesként tevékenyen részt vesz a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkájában is..

A fenti dal szövegét egyébként Sztevanovity Dusán írta, a zenét pedig Sztevanovity Krisztián és Henderson Dávid. Nem, nem véletlen a névegyezés, Krisztián (aka Symbien) Dusán fia, aki 2003-ban megalakította első zenekarát, a Visiont, majd néhány év szünet után már producerként és zeneszerzőként tért vissza, hogy Lolának, Brasch Bencének, Shodeinde Dorkának, Wolf Katinak és Tarány Tamásnak is írjon zenét.

A Borsnak ezt nyilatkozta még 2012-ben a rejtőzködéséről:

"Nem akartam, hogy megszóljanak, hogy csak a családom miatt tartok ott, ahol. Azóta változott a helyzet, van már közös dalunk is, Wolf Kati két slágere esetében is apám írta a szöveget, én pedig a zenét. Hosszú menet volt, mire meggyőztem, hogy vállalja el. Nagybátyámnak, Zoránnak viszont valószínűleg sosem fogok zenét szerezni. Édesapám, Presser Gábor és ő olyan jó hármast alkot, hogy azt nem érdemes megbolygatni."

Visszatérve Wolf Kati koncertjére, az énekesnő tavaly év végén a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lépett színpadra, idén  november 16-án is egy igazán egyedi koncerttel szeretné meglepni a rajongóit a MOM Kulturális Központban. A népszerű énekesnő új szerepben mutatkozik be a közönség előtt: saját zenekarával és egy 40 fős kórussal adja elő hangzásában és hangszerelésben is megújított dalait, valamint az általa megálmodott Chorus karvezetőjeként is színpadra lép, amit otthonról is élőben követhetünk az M2 Petőfi TV jóvoltából.

Forrás: jegy.hu

Wolf Kati, Sztevanovity Krisztián, koncert, MOM, Youtube

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek