Wolfie lesz a műsorvezető: Nagy-Szín-Pad az Akváriumban és földön-égen

2014/05/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A budapesti Akvárium Klubban már javában zajlanak az előkészületek: kedden este 8:30-kor kezdetét veszi a “nagyok versenye”, a Nagy-Szín-Pad. A tét nem kevesebb, mint a legnagyobb hazai fesztiválokon és a Petőfi Rádióban főszerephez jutni az idei évben, külföldi fesztiválokon szerepelni és videóklip, próbaterem-támogatáshoz jutni.

Wolfie lesz a műsorvezető: Nagy-Szín-Pad az Akváriumban és földön-égen

Május 20-án a három elődöntő és a döntő idejére átépül a nemrég megnyílt Akvárium Klub 1300 fő befogadóképességű nagyterme. “Forgószínpad kerül a klub duplájára növelt méretű színpadára, így oldható meg, hogy elődöntőnként 5-5 fellépő, legfeljebb 4 perc alatt válthassa egymást. 140 fős stáb dolgozik azon, hogy a 15 fellépő negyedórás produkciói a lehető legjobb minőségben kerüljenek színpadra” – mondta Lobenwein Norbert főszervező, aki kiemelte, hogy, a résztvevők, kivétel nélkül élő műsorral lépnek fel, a kűzdőtéren pedig közel 1000 fős publikum élvezheti majd a koncerteket

Ez az első alkalom, hogy egy minden igényt kielégító klubban zajló, élő koncertfolyamot a televízió élőben közvetít. A Nagy-Szín-Pad minden perce egyenes adásban lesz látható az m2 csatornán 20-án, 21-én és 22-én este fél 9-től, a döntő pedig június 1-jén. Műsorvezetőként egy igazán “ütős négyes” mutatkozik be – bár egyikük se először áll kamera előtt: Rátonyi Kriszta, Puskás Peti, Fluor Tomi és - a Punnany Massif egyik frontembere - Farkas Roland Wolfie lesz majd a ceremóniamester. Az m2-n zajló élő műsort az adott napokon, csúsztatva a Petőfi Rádió is sugározza.

Ugyancsak egyedülálló megoldásnak számít, hogy a Nagy-Szín-Pad versenyt az m2 és a Petőfi Rádió mellett a nagyszinpad.com, a sziget.hu, a volt.hu és a strandfesztival.com oldalakon is élőben láthatják a rajongók, vagyis egyszerre négy portálon követhetők majd az események. Nem véletlen, hiszen a 15 elődöntős – kiemelten persze a győztesek – éppen a VOLT-on, a Szigeten és a Strand – Nagyon Zene Fesztiválon lesznek idén főszereplők, ezen túl pedig turnétámogatás, videóklip-finanszírozás és a Petőfi Rádió adásában kiemelt jelenlét is jár a legjobbaknak. Az első helyezett a VOLT Fesztiválon fellépő Arctic Monkeys előzenekaraként is szerephez jut majd.

Természetesen a leginkább a 15 elődöntős készül a nagy megmérettetésre. Facebook-oldalaikon és más csatornákon buzdítják szavazásra a rajongókat. A szavazás 20-án, 21-én és 22-én este indul és az indulástól számítva 72 órán át működik. Az első 5 helyezettet május 26-án, reggel a Petőfi Rádió adásában jelentik be a szervezők. Ők vesznek részt a június 1-I döntőn.

A résztvevők sorsáról a közönség dönt!

A Nagy-Szín-Pad verseny résztvevői az alábbi sorrendben lépnek színpadra – a sorrendet nyilvános sorsolással döntötték el:

Május 20., kedd, 20:30

Deniz, Manoya, Hangmás, Carbovaris, Elefánt

Május 21., szerda, 20:30

Szabó Balázs Bandája, Odett, Ivan & the Parazol, Óriás, Halott Pénz

Május 22., csütörtök, 20:30

Cloud 9+, Blahaloisiana, We are Rockstars, Mary Popkids, Turbo

 


 


 

 

Szólj hozzá!


A pillangó újra kibontja szárnyát: 12 év után visszatér a Bijou

A pillangó újra kibontja szárnyát: 12 év után...

12 év után friss számokkal és májusi újraalakuló koncerttel jelentkezik a magyar Bijou zenekar.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Roadlegendák, legendás roadok címmel könyv jelent meg a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton mutatták be a Rockmúzeumban.

A Halott Pénz eddigi legnagyobb koncertjére készül a Puskás Arénában

A zenekar idén ünnepli a Halott Pénz-sztori 20 éves jubileumát – 20 éve annak, hogy Marsalkó Dávid megjelentette az első Halott Pénz-dalt. Miközben javában készülnek a stadionos ünneplésre, a stúdióban is aktívak maradtak, érkezett is egy új dal.
Új koncertek