Zene nélkül mit érnek ők: visszatér a színpadra a Váradi Roma Café

2017/08/03  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Négy platinalemez és számtalan sláger után augusztus 18-án a Plázs Siófokon áll újra össze a Váradi Gyula, Váradi Róbert, Berki Artúr, Botos Tibor alkotta zenekar.

 A Váradi Roma Café tagjai mind kiválóan képzett zenészek

A Váradi Roma Café hosszabb pihenést követően megújulva, de roma gyökereikkel nem szakítva új dalok szerzésébe kezdtek, melyeket elsőként az augusztusi "Fel, fel és messze" névre keresztelt nagykoncerten hallgathat majd meg a nagyérdemű. A zenekar természetesen legnépszerűbb slágereiről sem feledkezik meg, így az Umbala, a Nem fáj érted a szívem, a Szeress még vagy az Ördög bújt a botomba is hallható lesz a siófoki koncerten.

Váradi Gyula az új szerzeményekről elöljáróban nem szeretett volna sokat elmondani, a visszatérő, címadó dal hátteréről viszont elárult néhány kulisszatitkot.

„A Fel, fel és messze című slágert a hagyományokkal ellentétben nem Rácz László, hanem kisfia, a 12 éves Marcika ihlette. Nagyon jó lett a dal, reméljük, hogy a közönség tetszését is elnyeri majd” – mondta az együttes frontembere.
Mint fogalmazott, az elmúlt időszakban voltak kisebb-nagyobb problémák a Váradi Roma Café életében, de mindnyájan újra kiéheztek a zenére. Rácz Lászlóval értünk el mindent, neki köszönhető most is, hogy újra együtt a csapat. Rájöttünk, hogy zene nélkül nem tudunk létezni, és bár többen kipróbáltuk magunkat más zenekarokban is, ezt az érzést nem találtuk sehol máshol.”

Váradi Roma Café

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek