10 dolog, amit tudnod kell az idei eurovíziós dalfesztiválról

2016/03/03  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

Szombaton kiderült, hogy Freddie nyerte A Dal 2016 döntőjét. A nyertes győzelme megkoronázásaként képviselheti hazánkat és mérettetheti meg A Dal 2016 győztes dalát a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon, Stockholmban.

10 dolog, amit tudnod kell az idei eurovíziós dalfesztiválról

 A nemzetközi versenyzők sora is lassan teljes lesz, íme, 10 érdekesség Juhász Ervin Eurovíziós szakértőtől a mezőnyről és a versenyről:

  • Idén Kína újra közvetíti majd a három adást, élőben.
  • Németországban egy nemzeti döntő lesz, ahol csak a közönség választja ki, hogy ki utazhat Stockholmba.
  • Görögország idén egy bevándorlókról szóló görög nyelvű dalt küld az Eurovízióra.
  • Ukrajna egy olyan dallal indul, amelyik a 1940-es évek krími tatárok deportálásáról szól, amit Sztálin indított. Az énekesnő dédnagymamáját így deportálták a négy gyermekével, és az egyik lánya nem élte túl ezt az utat. A dal refrénje krími tatár nyelven van, és ezek azok a szavak, amelyeket az énekesnő (Jamala) hallott a dédnagymamájától. A dalcíme: 1944.
  • Negyedik alkalommal ad otthon Svédország az Eurovíziós Dalfesztiválnak.
  • Írországot Nicky Byrne képviseli, aki a Westlife együttes egykori tagja volt.
  • San Marinót egy török énekes képviseli, Svájcot pedig egy kanadai.
  • Izraelt egy tehetségkutató műsor nyertese képviseli.
  • Az idén több visszatérő versenyző lesz, mint eddig bármelyik évben: Deen (Bosznia 2004), Ira Losco (Málta 2002), Greta Salome (Ízland 2012), Kaliopi (Macedónia 2012), Poli Genova (Bulgária 2011), és a Highway zenekar egyik tagja képviselte már Montenegrót 2005-ben.
  • Jelenleg az orosz énekest, Sergely Lazarevet tartját eddig a legesélyesebbnek az Eurovízón, aki a legsikeresebb popsztár Oroszországban, de Fehéroroszországban, Ukrajnában, Litvániában, Észtországban és Örményországban is hatalmas népszerűségnek örvend.

 

A Dal 2016 döntőjével egy időben másik négy országban is - Szlovénia, Finnország, Moldova, és Norvégia - az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételért ment a verseny.

A február 27-i hazai döntőn Niclas Trouvé, Svéd Nagykövet úr is részt vett, ugyanis a Svéd Nagykövetség felajánlásának köszönhetően A Dal 2016 készítői egy egyedülálló kezdeményezést tudtak meghirdetni: A Dal videobloggere Svédországban pályázatot. Bár a felajánlás más, az Eurovíziós Dalfesztiválra induló országok esetében is megtörtént a helyi Svéd Nagykövetségek részéről, ilyen kreatív, a fiatalokat is megmozgató kezdeményezést csak A Dal 2016 csapata indított.

A versenyre bárki jelentkezhet, aki elküldi az 1 – 2 perces videó pályázatát, amelyben megmutatja, hogy miért ő lenne az ideális videoblogger jelölt, aki közvetlen közelről tudósítja a Svédországban megrendezett Eurovíziós Dalfesztivált. A Pályázat nyertese két repülőjegyet, 3 éjszakás, két fő részére szóló szállást és két belépőjegyet kap a 61. Eurovíziós Dalfesztivál stockholmi döntőjére a Svéd Nagykövetség és az MTVA felajánlásában. A Dal 2016 stockholmi videobloggere pályázatára március 15-ig várják a jelentkezéseket. A szakmai zsűri által kiválasztott győztes videobloggert március 31-én fogják kihirdetni.

Ezen felül, a Svéd Nagykövetség és az MTVA további együttműködést tervez az Eurovíziós Dalfesztivál felvezető műsora, az Elővízió kapcsán is.


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek