30Y jelzésű buszjárat Szombathelyen

2013/07/26  ·   Általános   ·  MTI, koncert.hu

Utcát, teret és miegymást már neveztek el zenészről vagy együttesről - na de buszjáratot... Persze, felmerülhet a kérdés, hogy melyik volt előbb: a busz vagy a zenekar?

30Y jelzésű buszjárat Szombathelyen

Városi Kult-Tour-Busz néven buszjáratot indítanak augusztus elsején Szombathelyen: az oladi és kámoni városrész között közlekedő 30Y járat kulturális és turisztikai feladatokat is betölt.

A rendhagyó járat az indítás napján rövidített útvonalon, a Thököly utcától Kámonig közlekedik. A buszon Lékó Tamás koncertfotóiból nyílik kiállítás, a zenei élményt pedig Beck Zoltán, a 30Y zenekar énekese nyújtja az utazóközönségnek. A járaton az együttes tagjaival utazhatnak a zenekar honlapján indított játék nyertesei is. A program zárásaként a szombathelyi kötődésű együttes az esti órákban a Ferences kertben ad akusztikus nagykoncertet .

A vasi megyeszékhelyen korábban volt 30Y jelű busz, erről kapta nevét a zenekar is, hiszen a 30Y együttes tagjai Szombathelyen jártak főiskolára, gyakran közlekedtek ezzel a járattal. Tavaly a magyar dal napján koncertet adtak Szombathelyen, ekkor a város "nosztalgiajáratozást" is szervezett számukra: az együttes buszra szállt, végigzenélték az utat, a végállomáson pedig rögtönzött koncertet adtak.

A járat ma 3-as jelzéssel közlekedik. Most Marton Zsolt alpolgármester kezdeményezésére, a közgyűlés döntése alapján a zenekar tiszteletére állítják vissza a 30Y járatot, amely a 3-as útvonalán közlekedik majd hetente-kéthetente.

A zenés helyi járat kiállítótérként és koncertteremként fog működni. A tervek szerint a városi körutazásra zenekarokat hívnak meg, a 30Y zenekar koncertfotóit bemutató mozgótárlatot helyi kötődésű képzőművészek, fotósok kiállításai váltják fel .

A Városi Kult-Tour-Buszra "sima" buszjeggyel vagy érvényes bérlettel szállhatnak fel az utasok. A busz a mintegy kétórás koncert ideje alatt kétszer-háromszor is végigjárja az útvonalat.

Fotó: mohaonline.hu


 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek