A legnagyobbak között lett volna a helye: 15 évig mellőzték, rugdosták...

2019/07/03  ·   Általános   ·  koncert.hu

Miközben dalaival ezreket tett boldoggá... Az Újságmúzeum Cserháti Zsuzsára emlékező posztját osztjuk meg.

A legnagyobbak között lett volna a helye: 15 évig mellőzték, rugdosták...

Egy bűne volt csak, túl jó volt. Éppen ezért nem tudtak mit kezdeni vele a zenei élet nagy szereposztói, akik nem csak dalokat cenzúráztak, az énekesekkel is úgy játszottak, mint a sakkbábukkal a hetvenes-nyolcvanas években. Cserháti Zsuzsa sok volt. Mert remekül táncolt, csinos volt és mellette zseniálisan énekelt minden műfajban. Nyugaton a tenyerén hordozta volna a popszakma, itthon viszont ahelyett, hogy helyet adtak volna neki, inkább eltiporták, az éjszakába száműzték. Betörni ugyanis nem tudták.

A háború után, 1948-ban született. Az édesanyja énekelt, innen kapta a tehetséget. A színpadi mozgást pedig onnan, hogy kiskorában tíz évig klasszikus balettre járt. A balettintézetbe végül nem vették fel, ő pedig egy óra-ékszerüzletben dolgozott a Divatcsarnokban. 1965-öt írtunk ekkor. Ebben az évben elindult a Ki Mit Tud-on is, ám nagy bánatára végül képernyőre sem került. Két évvel később, mikor fellépett az Ifjúsági parkban, már írtak róla néhány mondatot az újságok, ám a nagy kiugrás elmaradt.

Aztán 1969-ben, az akkor már befutott Szécsi Pál hallotta meg énekelni a Balaton bárban, ő vette magához háttérénekesnek. Innentől nem volt megállás.
1972-ben a Táncdalfesztiválon megismerte és megszerette az ország. A férfiak nagy bánatára a csinos énekesnő ekkor már két éve férjnél volt, egy civilhez, a műszerészként dolgozó Szirtes Ádámhoz ment hozzá 22 éves korában.

Cserháti sztár lett (bármennyire utálta ezt a kifejezést) a tánczene mellett dzsesszt is remekül énekelt, de ha kellett, a soul és a funky műfajában is lubickolt.

Aztán megszületett a kisfia, Krisztián, s vele együtt az Édes kisfiam című sláger. (Magyarországon a férje volt az első apuka, aki gyesre ment a felesége helyett. Ez eddig biztos. De. Négyéves volt a kisfiú, amikor elváltak, a bíróság az apának ítélte a gyermeket. Amikor már maga dönthetett sorsáról, Krisztián 14 évesen visszaköltözött az énekesnőhöz. Nem sokkal később édesapja rákban meghalt. Ez az egyik – sajtóban fellelhető – verzió. A másik változat szerint is elváltak, de 4 éves volt Krisztián, amikor édesapja váratlanul elhunyt, ekkor került vissza édesanyjához. Ám van egy 3. verzió is: nagy szeretetben nevelték fiukat, ám másfél évtizeddel később Cserháti Zsuzsa férjét három hónap alatt legyőzte a rák - Krisztián 15 éves volt ekkor. Értetlenül állunk a jelenség előtt, hiszen nem volt olyan rég – aszerk. koncert.hu.)

Ám hiába imádták Cserhátit az emberek, hiába jelent meg nagylemeze (ami nagy szó volt akkoriban), időről időre helyre tették az újságok. Habár 1978-ban a Képes Újság megpendítette, hogy Cserháti lassan felzárkózhat Kovács Katiék szintjére, a következő évben valami történt.

1979-ben a Magyar Ifjúság például az év egyik nagy csalódásának titulálta Cserháti nagylemezét, aki „limonádé táncdalokra fecsérli a tehetségét.” Az énekesnő körül tehát kezdett elfogyni a levegő, amikor aztán 1981-ben visszautasította a lemezgyár ötletét, hogy a Neoton együttes vokalistája legyen, egyszerűen törölték a nevét a rendszerből.
Sosem dolgozta fel. Habár a tehetsége révén a Budapest Sportcsarnokban kellett volna énekelnie, helyette füstös bárokban, lokálokban dalolt az éj leple alatt Budapesten. Jobbára külföldieknek, akik tátott szájjal figyelték, hogy micsoda hang jön ki a torkán. Belebetegedett a száműzetésbe.

Azt is csak később mesélte el, hogy a pályatársak, akik tovább fürödtek a rivaldavényben elvétve keresték, mindenki tudomásul vette, hogy Cserháti Zsuzsa nincs többé.
Két embert említett, akik a pokoljárása alatt is fogták a kezét. Az egyik az énekes Payer András (sajnos már ő sincs közöttünk), a másik pedig a Nirvana bár tulajdonosa, Krasznai László, akit nem érdekelte, hogy száztíz kilóra hízott, megadta neki a lehetőséget. Cserháti egyébként mindig bajban volt a súlyával, már 1974-ben, a Szabad Földnek adott interjújában azt mondta, a 165 centis magasságához sok az 53 kiló. Félt a feles kilóktól, ezért megesett, hogy még a hetvenes években a koncertek után farmerben elment futni. A kilók viszont rohamosan jöttek a mellőzés időszakában, ő pedig depressziós lett.

Tizenöt évig élt az éjszakában. Amíg a pályatársak sorra adták ki a nagylemezeket, vagy éppen a tévében szerepeltek, róla nem lehetett hallani.

1983-ban aztán a rendszer a Képes Újságon keresztül is szíven döfte. „Cserháti Zsuzsa tipikus példája lett annak, hogy a tehetség önmagában nem elég. Pedig nagyon tehetséges, de legendásan képtelen saját magát adminisztrálni”– írta a lap (lásd még Arcanum Digitális Tudománytár).

A többit tudjuk. Cserháti Zsuzsát aztán rehabilitálták. 1996-ban Horváth Charlie-nak is köszönhetően visszatért és a Hamu és Gyémánt című lemezével mindenkit lenyűgözött. Lefogyott, énekelt, minden pillanatát élvezte, hogy  végre újra a rivadafényben lehet.

Azonban hiába adott vissza valamit a sors, a 15 éves mellőzés megbetegítette lelkileg. Az utolsó éveiben komoly depresszióval küzdött, nem találta a helyét, és képtelen volt feldolgozni, hogy tizenöt évet elvettek a karrierjéből.

Minden idők egyik legjobb, ha nem a legjobb énekesnője 2003-ban, mindössze 55 éves korában hagyta itt ezt a sokszor kegyetlen világot  – idén lenne 71 éves. Hirtelen halálakor sokan öngyilkosságra gyanakodtak. Orvosai szerint azonban természetes halállal halt meg.

Köszönjük az Újságmúzeumnak a közlés lehetőségét.

Cserháti Zsuzsa, Szécsi Pál, Horváth Charlie, Újságmúzeum

 

 

Szólj hozzá!


Bazi nagy Metallica-buli: pár nap, és indul az egynapos jegyek értékesítése

Bazi nagy Metallica-buli: pár nap, és indul az...

A Metallica nem lassít – sőt, úgy tűnik, a zenekar újra és újra képes felülírni saját rekordjait. A 2023-ban indult M72 World Tour globális...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Az ember, aki nem akart istennek látszani – Nirvana MTV Unplugged by Pollyna

Ma este nemcsak egy koncertre ülhet be az, aki a Nirvana MTV Unplugged by Pollyna eseményt választja, hanem egy időutazásra, amely visszavisz 1993 őszébe – a zeneipar egyik legőszintébb és legmegrendítőbb pillanatához.

Mária Terézia vizét issza és design kanapén pihen meg JLO vasárnap Budapesten

Még kettőt kell aludni, és az MVM Dome színpadára lép „Up All Night – Live in 2025” című exkluzív turnéja keretében Jennifer Lopez. Azt már tudjuk, mit fog enni a világsztár (link a cikk végén), de vajon mivel oltja a szomját Budapesten?
Új koncertek