A Run-DMC egyik tagjával fogatott klipet Király Viktor

2014/01/10  ·   Általános   ·  MTI, koncert.hu

A legendás New York-i hiphop-csapat, a Run-DMC egyik rapperével, Darryl DMC McDaniels-szel közösen forgatott csütörtökön Budapesten klipet Király Viktor. Az amerikai sztár a Running Out of Time című Király Viktor-dalban rappel.

A Run-DMC egyik tagjával fogatott klipet Király Viktor

"Viktor testvére, Ben találkozott egy barátommal, aki a menedzsment-csapatomnak dolgozik, így jutott hozzám a szám, ami azonnal nagyon megtetszett, és akkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha rappelnék benne egy betétet. Sokszor találkozom olyan számokkal, amelyekről azonnal lejön, mennyire nem tud énekelni az előadó, mennyire a technika csinálja meg az egészet. Én olyan számokban rappelek szívesen, amelyek azért ütősek, mert jó a zene, jó a produkció, jó az énekes és jól meg van írva a dal. Ez ilyen" - mondta DMC az MTI-nek a klipforgatás előtt adott interjúban.

A Run-DMC, amelyben DMC mellett Joseph Run Simmons rappelt és Jam Master Jay Mizell dobolt, 1981 és 2002 között létezett, hét lemezt készített, ezek ma a hiphop alapköveinek számítanak. A Run-DMC 1984-ben rocktörténetet írt azzal, hogy a hard rock műfajt képviselő Aerosmith-szel közös számot készített Walk This Way címmel. A szám és a hozzá készített videó a nyolcvanas évek egyik legnagyobb slágere volt. A Run-DMC végét egy tragédia jelentette: Jam Master Jay-t 2002-ben egy ismeretlen saját queens-i stúdiójában agyonlőtte.

"Egy szám akkor igazán jó, ha nem fogja az idő. Sok fiatal mondja nekem manapság, minek azokat a régi cuccokat hallgatni, de a klasszikus nem azt jelenti, hogy régi. Hanem azt, hogy jobb, mint a legtöbb, amit valaha írtak. Hidd el, a Walk This Way 150 év múlva is jó lesz. 49 éves vagyok, egyesek szerint ezért már old school rappernek számítok, de amikor időnként meghallom a Walk This Way-t, ma is belefeledkezem a ritmusába" - magyarázta DMC.

A Run-DMC 2001-ben fellépett és nagy sikert aratott a Sziget fesztiválon is. "Megmaradt bennem a gyönyörű város, az elképesztő közönség". A csapat megmaradt két tagja néha manapság is fellép, legutóbb tavaly nyáron Atlantában. "Több lemezt a csapat már nem fog csinálni, Jam Master Jay nélkül már nincs Run-DMC, de Runnal szívesen fellépünk fesztiválokon" - jegyezte meg DMC az MTI felvetésére.

Király Viktor friss dalában, az idei Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyébe, A Dal című showműsor 30-as elődöntőjébe is bejutott Running Out of Time-ban (a magyar cím: Miért) DMC mintegy félperces rapbetétet ad elő.

"Ez egy jó érzésű dal, szeretném visszahozni azt a fajta zenét, ami örömet okoz az embereknek. Nagyon bízom a dalban, amely saját szerzemény, a zenét és a szöveget is én írtam. Nemcsak az Eurovízióra kijutás lehetősége vonz, hanem egyszerűen élvezem, amit csinálok" - mondta Király Viktor.

 

 


Képtár

  • A Run-DMC egyik tagjával fogatott klipet Király Viktor kép 25046
 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek