A világon először: a Mamma Mia! Magyarországra jön

2013/10/30  ·   Általános   ·  MTI, koncert.hu

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy saját rendezői koncepcióval és alkotói csapattal, úgynevezett non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! című musicalt

A világon először: a Mamma Mia! Magyarországra jön

A Mamma Mia! című musicalt jövő nyáron mutatja be a Madách Színház  a Szegedi Szabadtéri Játékokkal közösen. A darabot az augusztusi szegedi bemutató után 2014 szeptemberében tűzi műsorra a színház.


Az 1999-es londoni ősbemutató óta ugyanis mindenhol Phyllida Lloyd rendezésében és Anthony Van Laast koreográfiájával mutatták be a darabot. A budapesti produkciót Szirtes Tamás rendezi, a szereplőválogatás hamarosan elindul, a próbák májusban kezdődnek. Az előadás díszletét Bátonyi György, a jelmezt Rományi Nóra tervezi, az előadás koreográfusa Tihanyi Ákos lesz.
Harangozó Gyula, a szegedi fesztivál művészeti vezetője elmondta: Szegeden augusztus 15-én, 16-án, 17-én, 19-én és 20-án láthatják a nézők a musicalt, amelyre a jegyek csütörtöktől kaphatók. Felidézte, hogy eredetileg az Ének az esőben szerepelt volna a jövő nyári műsorban, ám a Mamma Mia! saját változatának színpadra állítása olyan lehetőség, amelyért érdemes volt egy évvel elcsúsztatniuk a korábban tervezett darabot.


A Madách Színház a világhírű produkciók non-replica változatainak sorát 1983-ban a Macskákkal indította, azóta ebben a formában vitték színre Az operaház fantomját, a József és a színes szélesvásznú álomkabátot, a Volt egyszer egy csapatot, a Jézus Krisztus Szupersztárt, a Producereket és a Mary Poppins című darabot.


Szirtes Tamás elmondta, hogy a Mamma Mia! színre vitelének jogáról tíz éve tárgyaltak, ragaszkodva a non-replica változathoz. Úgy vélte, abban a döntésben, hogy elsőként kapták meg ezt a jogot, benne van a Madách Színház munkájának, eddigi rendezői tevékenységének elismerése és Budapest értéke is.


Az ABBA svéd popzenekar világslágereire írt darab cselekménye a nézőket egy görög szigetre vezeti, ahol Donna egyedül neveli lányát, Sophie-t. A lány esküvője előtti estén a szigetre érkezik három férfi, akik 20 évvel korábban fontos szerepet játszottak Donna életében. A londoni ősbemutató óta eltelt 14 évben a musicalt világszerte 54 millió ember látta, New Yorkban szombaton játsszák ötezredik alkalommal. 2008-ban filmváltozat is készült olyan sztárokkal, mint Meryl Streep, Amanda Seyfried, Pierce Brosnan és Colin Firth.


 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek