A zenekari árokban zúzta halálra magát a hegedűs

2013/07/19  ·   Általános   ·  MTI, koncert.hu

A zenekari árokba esett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett a moszkvai Nagyszínház másodhegedűse szerdán, hogy a kórházban meghalt. A nem mindennapi munkahelyi baleset egybeesett a Bolsoj új vezérigazgatójának hivatalba lépésével.

A zenekari árokban zúzta halálra magát a hegedűs

Viktor Szedovnak hívták a szerencsétlenül járt 65 éves muzsikust, aki több mint 40 évig dolgozott a moszkvai teátrumban. Kollégái nagyra becsülték humora és eredetisége miatt. A baleset nem a Moszkva egyik nevezetességének számító főépületben, az úgynevezett történelmi színpadnál, hanem az új színpad zenekari árkában történt, amelyet a takarítás miatt kinyitottak. Az ügyben vizsgálat indult. Vlagyimir Urin, a Bolsoj új vezérigazgatója, akit a múlt kedden neveztek ki a posztra Anatolij Ikszanov helyére, találkozott a zenész családtagjaival, és arról biztosította őket, hogy a színház nem hagyja magukra a bajban.

Moszkva híres színházát mintha a balszerencse vette volna üldözőbe. Januárban savat fröcsköltek Szergej Filin, a balett-társulat művészeti igazgatója arcába. A szakember majdnem elveszítette a látását, és a támadás óta számos műtéten esett át. Jelenleg is egy németországi klinikán kezelik. Filin egyik vetélytársával, Nyikolaj Ciszkaridzével a Bolsoj nem hosszabbította meg a június 30-án lejárt szerződést.

Július 5-én újabb botrány rengette meg a Bolsojt. Kiderült, hogy Szvetlana Zaharova prímabalerina a szereposztás miatt megtagadta, hogy fellépjen az Anyegin című balett bemutatóján. A neves orosz balerinának nem tetszett, hogy csak a második szereposztásban kapott helyet. Amikor ezt megtudta, látványosan elhagyta a próbát.

Vlagyimir Urin, az új vezérigazgató azt mondta, hogy legfőbb feladatának az alkotó légkör megteremtését tartja…Hát, így elég nehéz, de még mindig jobb eset egy hisztis primadonna, minthogy valaki az életét veszítse a színházban.


 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek