ByeAlex a legjobb 20-ban?

2013/05/14  ·   Általános   ·  MTI, koncert.hu

Az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőit ma és csütörtökön rendezik Malmőben, a Magyarországot képviselő ByeAlex és a Kedvesem című dal a második elődöntőben hangzik el.

ByeAlex a legjobb 20-ban?

A megkérdezettek több mint fele a legjobb húsz közé várja a malmői Eurovíziós Dalfesztiválon ByeAlexet és a Kedvesem című dalt, 46 százalék ennél rosszabb helyezésre számít - áll a GfK Hungária márciusban elvégzett közvélemény-kutatásában.

A dalt ismerők mintegy tizede gondolja úgy, hogy ByeAlex dobogós helyen végezhet, és 28 százalék reménykedik a legjobb tízbe kerülésében. Nagyjából ugyanannyian gondolják, hogy a dal ott lesz az első húszban (54 százalék), mint ahányan ennél rosszabb helyezésre számítanak (46 százalék). Akiknek nagyon tetszik a Kedvesem, azoknak a 21 százaléka azt gondolja, hogy a Kedvesem dobogós helyen végezhet - szerepel az MTI-hez hétfőn eljuttatott anyagban.

Mint a dokumentumban a GfK Hungária fogalmazott, nehéz megjósolni, hogy a produkció hogyan fog szerepelni a nemzetközi versenyen. A helyezés a nézők szavazatán dől el, és a produkciók megítélése mellett sokat nyom a latba az egyes nemzetek közötti rokonszenv, valamint a külföldön élő hazaszavazók száma.

A felmérés a hazai válogatóversenyről, a február-márciusi A Dalról is tájékozódott. A megkérdezettek 38 százaléka is ByeAlex dalát juttatta volna tovább a nemzetközi versenyre, a második legnagyobb rajongótábora Radics Gigi Úgy fáj című számának volt, a harmadik helyen pedig Kállay-Saunders András My Baby című produkciója szerepelt.

Még azok, akik ByeAlexet szerették volna döntőbe juttatni, sem rajongói egyöntetűen a dalnak, 28 százalékuknak nem igazán tetszik a szám. Arra a kérdésre, hogy vajon miért szavaznának rá mégis, az egyik magyarázat az lehet, hogy a többi produkció még ennyire sem nyerte el tetszésüket…


 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek