David Bowie ismét a földre pottyan

2015/04/14  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

Új dalokat ír David Bowie brit rockzenész egy New York-i színpadi darab számára, amelyet A földre pottyant férfi című 1963-as Walter Tevis-regény inspirált - írja a BBC.

David Bowie ismét a földre pottyan
David Bowie ismét a földre pottyan

A Lazarus című előadásban David Bowie régi dalai mellett olyan számok is helyet kapnak, amelyeket a rocksztár kifejezetten erre a célra ír. A 68 éves rocklegenda Enda Walsh ír drámaíróval dolgozik együtt, aki korábban Tony-díjat nyert a Once című musicalével. A Lazarust a tervek szerint idén télen mutatják be a New York-ban.

Az előadást Walter Tevis 1963-as A földre pottyant férfi című regénye inspirálta, amelyből David Bowie főszereplésével és Nicolas Roeg rendezésében mozifilm is készült 1976-ban.

A mostani darabban az énekes várhatóan nem kap színpadi szerepet. (Az előadást a belga származású Ivo van Hove fogja rendezni, aki legutóbb Szophoklész Antigoné című drámáját állította színpadra Juliette Binoche főszereplésével a londoni Barbican Központban.)

James C. Nicola, a New York-i Theatre Workshop színház művészeti igazgatója szerint az előadás már több éve készül titokban. "Zenés színdarabnak nevezném az előadást, de nem igazán tudom, hogyan is fog festeni. Határtalan a bizalmam az alkotók elképzelései iránt" - tette hozzá. Elmondása szerint a darab nem meséli el újra az alapjául szolgáló könyv és mozi történetét, de több, onnan ismerős karaktert is felvonultat.

David Bowie 2013-ban rajongóit meglepve tíz év kihagyás után egy új kislemezt jelentetett meg 66. születésnapjára, ezt hamarosan a The Next Day című új album követette. 2014-ben az énekes-zenész elnyerte a Brit Awards legjobb férfi előadójának járó elismerését.

 


 

 

Szólj hozzá!


A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét többen ismerik, mint az előadót magát

A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét...

Van az a pillanat, amikor elindul a Hatalmas kis hazugságok* főcíme – és az első hangokkal együtt már meg is borzongtál... A „Cold Little...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Mamma Mia buli a Lupán

A Mamma Mia életérzés lengi át délutántól a Lupát július 26-án, a Strandok Éjszakáján, ahol már reggel 9-től értékes ajándékokat kutathatunk a Beach és a LupaWake területén.

Ha azok a falak mesélni tudnának.... – kiteljesedett a doku az LA-i pop-rock kultúra ikonikus bázisáról

Az „If These Walls Could Rock” egy 2021-es, 20 perces zenés dokumentumfilm volt a legendás Sunset Marquis hotelről, amely az elmúlt 60 évben a rock‐ és popvilág fontos alkotóinak nyaralóhelyévé és „alkotói közösségévé” vált. A film – meglehetősen szűk időtartamban – azt kutatta, miért olyan különleges ez az...
Új koncertek