Menopauza

Drágán adta az életét a Punnany Massif

2014/12/25  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

Évzáró pesti duplakoncert és egy szerény ünnepi fogadás volt a PM ajándéka a rajongóknak és az adakozó kedvű jótét lelkeknek az Akvárium klubban december 20-án és 21-én. "A zene ablakot nyit egy új világra." És ezzel mi is egyetértünk...

Drágán adta az életét a Punnany Massif

Mint ahogy arról már mi is írtunk korábban, a Punnany legénysége jótékony akcióba kezdett, amelynek a lényege az volt, hogy azokat a bizonyos óriás hangszereket és kellékeket, melyeket az év második felében több alkalommal is láthattunk a koncertjeik alkalmával a színpadon, valamint a Hétkönapi hősök című klipben is szerepeltek, árverésre bocsátották a rajongók közt.

A szerencsés licitnyerteseknek személyesen gratuláltak a fiúk az Akvárium klubban, majd a közös fotózkodás után névjegyükkel is elláták a szép summát hozó tárgyakat. Az árverésen összegyűlt majdnem másfél milla a mélyszegénységben élő gyermekek számára létrehozott Szimfónia zenei program számláját gazdagítja, melynek legfőbb célja a hátrányos helyzetű gyermekek zenei képzésének biztosítása. A Venezuela nyomornegyedeiből indult zenepedagógiai módszer lényege, hogy segítse a nehéz körülmények között élő gyerekek képességeinek sokrétű fejlődését, megvalósítható célokat vigyen az életükbe és a közös zenélés sikerélményével gazdagítsa őket. A progam gazdája a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, akik hosszú évek óta folyamtos támaszt nyújtanak a szegénységben élők számára, adománygyűjtő akcióik pedig évről évre egyre sikeresebbek.

A december 8-18. közötti liciten több mint 700.000 forint gyűlt össze vállalatok és magánszemélyek felajánlásából. Az OTP Bank - amely évek óta támogatója a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységének - pedig úgy döntött, hogy minden egyes befolyt forinthoz további egy forintot ad, így a Programnak felajánlott összeg megközelíti a másfél milliót.


Természetesen további segítség is jól jön: a Szimfónia Programban résztvevő gyerekek zenei képzését bárkinek lehetősége nyílik támogatni a http://szimfonia.maltai.hu/ weboldalon.
„Nagyon örülünk, hogy ennyien felkarolták ezt a fontos ügyet, ami több száz gyereknek jelent esélyt a felemelkedésre. Külön köszönjük az OTP-nek, hogy a licitáláson összegyűlt pénzt megduplázták, és így még több gyerekhez juthat el a Program” – mondta Farkas Roland, azaz Wolfie.
„Igazi ajándék számunkra is, hogy a zenélésen keresztül esélyt adhatunk a nehéz sorsú gyerekeknek. Reméljük, hogy a kezdeményezés hatására egyre többen lesznek a „hétköznapi hősök”, akik ha csak apró dolgokkal is, de örömöt adnak másoknak” – tette hozzá Felcser Máté, a zenekar frontembere.


Az ünnepélyes átadó után a fiúk kétestés koncerttel zárták az idei pesti évet az Akváriumban, és köszöntek el a fővárosi rajongóktól. Mindkét buli a szokásos tombolós hangulatban telt, és persze telt házzal működött, ami még mindig azt mutatja, hogy a Punnany a hazai könnyűzenei életben továbbra is a népszerűségi lista élén áll. 


Képtár

  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39185
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39186
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39188
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39189
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39190
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39191
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39192
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39193
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39194
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39195
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39196
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39197
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39198
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39199
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39200
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39201
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39202
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39203
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39204
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39205
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39206
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39207
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39208
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39209
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39210
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39211
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39212
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39213
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39214
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39215
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39216
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39217
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39218
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39219
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39220
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39222
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39223
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39226
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39227
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39228
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39230
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39231
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39232
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39233
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39234
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39236
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39237
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39238
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39239
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39240
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39241
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39242
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39243
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39244
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39245
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39246
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39247
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39248
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39249
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39250
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39251
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39252
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39253
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39254
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39255
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39256
  • Drágán adta az életét a Punnany Massif kép 39257
 

 

Szólj hozzá!


Fekete Lyuk, Sex Action, 35

Fekete Lyuk, Sex Action, 35

A rendszerváltás szertelen éveiben volt egy hely Budapesten, ahol minden este új fejezetet írt az underground: a Fekete Lyuk. A klub neve mára...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést is hoz: 2026-ban a STRAND Fesztivál két nagyszínpaddal tér vissza Zamárdiba – és az első fellépők a hazai élvonalból érkeznek.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.
Új koncertek