Elő a retró hangulattal!

2016/02/10  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

Múltkori nosztalgikus kiadványaink után most íme, két időutazó újdonsággal is szolgálhatunk. Az egyik igazi telitalálat a közelgő Valentin-napra, a másik pedig lazulós, ábrándozós hangulatú dalokkal csábít. Ráadásul mindkét korong a hatvanas-hetvenes évek Amerikájába repít vissza minket. Kellemes kalandozást kívánunk!

Elő a retró hangulattal!

CHICAGO - LOVE SONGS 

Már a boltokban a CHICAGO legfrissebb dalgyűjteménye. A ’LOVE SONGS’ címen újra piacra dobott albumra a jövőre 50 éves zenekar 18 legszebb romantikus szerzeménye került, többek között a csapat egykori number one slágere, a ’You’re The Inspiration’, valamint az ugyancsak közkedvelt ’Happy Man’ és a sokak számára felejthetetlen ’Never Been In Love Before’, melyek a 11 évvel ezelőtt kiadott azonos című korongon még nem szerepeltek. A 2016-os lemezen azonban a már sokat játszott és jól ismert szerelmes felvételek mellett az együttes legújabb, NOW című albumáról is hallhatunk egy lenyűgöző dalt, méghozzá a slágergyanús ’Love Lives On’-t.



VELVET UNDERGROUND - LIVE AT MAX'S KANSAS CITY (REMASTERED)

A VELVET UNDERGROUND 1964-73-ig aktív New York-i avantgárd rockzenekar. Termékeny éveik alatt öt stúdió- és egy live albumuk jelent meg. A csapat pedig most úgy döntött, hogy újra kiadja aranykora emlékeként az 1972-es élő lemezét, a ’LIVE AT MAX'S KANSAS CITY’-t. Az anno 1972 nyarán napvilágot látott korongot a közönség most egy átdolgozott verzióban kapja meg, olyan hajdani nagy slágerekkel, mint a ’Sunday Morning’, vagy éppen az ’After Hours’. A kiadvány az eredeti lemezt kibővítve összességében 15 tracket tartalmaz, hiszen például bónuszként felkerült rá a
’Lonesome Cowboy Bill’, egy eddig sosem hallott feldolgozása is.


Képtár

  • Elő a retró hangulattal!   kép 48962
 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek