Emlékeztek még Hacki Tamásra?

2015/09/28  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

Hacki Tamás a német-magyar kapcsolatok ápolásáért, a magyar tudomány és kultúra jó hírének öregbítéséért érdemelte ki az elismerést.

Emlékeztek még Hacki Tamásra?

Hacki Tamás, aki tavaly ünnepelte 70. születésnapját, már ötévesen felhívta magára környezete figyelmét szokatlan füttytechnikájával. Tizennyolc évesen, 1962-ben indult a Ki mit tud? című televíziós vetélkedőn, és egy országot bűvölt el egyedülálló "hangszerével": nyitott szájjal, a fogsorok közt kipréselt levegővel fütyülte a dallamokat. A zsűri második díjat ítélt neki, amin annyira felháborodott a közönség, hogy kénytelenek voltak megosztott első díjat adni neki.

1969 és 1982 között több mint háromezer koncertet adott Európa szinte valamennyi országában. Közben elvégezte az orvostudományi egyetemet, és 1970-ben a budapesti MÁV kórház fül-, orr-, gégeosztályán helyezkedett el. A nyolcvanas évektől egyre inkább orvosi hivatásának élt: tanulmányutakon, nemzetközi konferenciákon vett részt. 1986-tól a hannoveri orvostudományi egyetemen tanított, 1992-ben kinevezték a regensburgi klinika egyetemi tanárának. Megalapítója volt a klinika foniátriai és gyermekaudiológiai osztályának és a hozzá kapcsolódó logopédusképző intézetnek.

Mindemellett a füttyhöz sem lett hűtlen, az 1990-es évektől újra koncertezett, 2007 szilveszterén például a Müncheni Szimfonikusokkal együtt lépett föl. Nyugat-Európában is több lemeze jelent meg. 2009-ben megkapta a Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjét (Bundesverdienstkreuz).   

 

Fotó: Híradó.hu


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek