Wichmann Tamás nemcsak minden idők egyik legsikeresebb sportolója volt, hanem a budapesti társadalom egyik állandó és elismert alakja is. Erről nagyon sokan és sokat tudnának mesélni azok, akik rendszeresen benyitottak a Kazinczy utcai épület cégtábla nélküli ajtaján.
"És most a Wichmann bezárásával felsajdult bennem, hogy hiányoznak ezek a cseppet sem steril helyek, ahogyan hiányozni fog a bicegő, olykor bumfordi modorú Wichmann, a pocakos Pista, aki a legjobb dózsás csapos volt a fővárosban, hiányozni fog egy kicsit a fiatalságom egyik, ha nem is a legszebb, nem is a legtisztább, de mindenképpen az egyik legérdekesebb, legszürreálisabb helye. Még valamikor elmegyek a barátaimmal megiszom egy-két sert, s ha a szemem nem is, de a szívem mégiscsak megkönnyezi az utolsó igazi belvárosi Kocsmát." (Zsúrpubi)
Jó lenne, ha nem úgy tűnne el az a portál az emlékezet süllyesztőjében és a váltakozó profilú bérlők forgatagában, mintha az a kocsma ott sem lett volna – pedig 32 évig nagyon is ott volt! –, mint annyi más kultikus helyszíne a budapesti éjszakának. Wichmann Tamásnak, a kocsmának, a város ha nem is legjobb, de mindig a legjobban eső rántott húsos szendvicsének és az István–Gyuri csaposprosnak jár az az emléktábla.
Wichmann Tamást tegnap temették el. Emlékeinkben azonban örökké élni fog.
Wichmann Tamás, Wichmann-kocsma, emléktábla
Szólj hozzá!