Fonogram - Magyar Zenei Díj 2016: elindult a nevezés!

2016/02/01  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége 2016-ban is megrendezi a zenészek és hangfelvétel-kiadók legnagyobb ünnepét, a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestet.

Fonogram - Magyar Zenei Díj 2016: elindult a nevezés!

A tavalyi nagy sikerű rendezvény után a MAHASZ idén is megtartja a magyar zenei élet meghatározó eseményét, a Fonogram - Magyar Zenei Díj 2016 díjátadó estet! Minden eddiginél szebb, izgalmasabb látványelemekkel, ismert nevekkel és új tehetségekkel, ismét az egykori legendás Budai Ifjúsági Park területén, a Várkert Bazárban, televíziós közvetítéssel! Máris indul a nevezés, várjuk az idei megmérettetés résztvevőit!

A Fonogram - Magyar Zenei Díjra természetesen nem csak KIADÓK ÁLTAL GONDOZOTT MEGJELENÉSEK, hanem SZERZŐI KIADÁSÚ ALBUMOK ÉS HANGFELVÉTELEK IS NEVEZHETŐK!

Nem szükséges, hogy a benevezett előadónak teljes albuma legyen; amennyiben ilyennel nem rendelkezik, de az előző két naptári évben, azaz 2015-ben vagy 2014-ben hangfelvétel(eke)t készített, úgy az egy vagy több önálló hangfelvétel is nevezhető. (Emlékeztető: az előző évi szavazás során az öt jelölt közé került hangfelvételek nem nevezhetők újra, nem nevezhetők továbbá korábban megjelent hangfelvételekből összeállított válogatásalbumok.)

Az albumok és hangfelvételek mostantól nevezhetők a www.fonogram.hu/nevezes oldalon - a műfajok nagyon széles skáláján, összesen 18 kategóriában.

A nevezések határideje: 2016. február 26. péntek, 12 óra.


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek