Menopauza

Kezdő zenekarok, figyelem: 2 milla állhat a házhoz!

2015/07/08  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

Induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések, illetve ezek kommunikációjának megvalósítására írta ki az új évadra vonatkozó első pályázatát az NKA Cseh Tamás Program ideiglenes kollégiuma. A jelentkezési határidő augusztus 3.

Kezdő zenekarok, figyelem: 2 milla állhat a házhoz!

A Cseh Tamás Program első évének sikerei után újabb induló együttesek kapnak lehetőséget saját album, videóklip megjelentetésére és koncertek megvalósítására. Az ideiglenes kollégium pályázatának keretösszege 50 millió forint, amelyből pályázatonként 2 millió forint igényelhető.

Az előző évhez képest újdonság, hogy a zenekarok koncertek megvalósítására is fordíthatják a támogatást. A lebonyolítás a tavalyi folyamathoz hasonló: a pályázatok elbírálása után meghallgatások lesznek, ezeken választják ki azokat a formációkat, amelyek támogatásban részesülnek.

A pályázat leadásának határideje augusztus 3. éjfél, a döntés 2015 szeptemberére várható.

A Cseh Tamás Program első kiírásában támogatott legtöbb induló együttes már kiadta debütáló anyagát, köztük van a Fatal Error, az InFusion Trio, a Lóci játszik, a Szipka Loops, a Noemo és a Volume Under Kontrol. Sikerrel léptek fel több élőzenei rendezvényen, fesztiválon (A38, Belvárosi Fesztivál, a zene ünnepe, VOLT Fesztivál), több dal- és klippremiert tartottak, és az elkészült számok állandó szereplői az országos és regionális rádiócsatornák zenei műsorainak. Több zenekar, például a Margaret Island vagy a Bagossy Brothers Company önálló lemezbemutató turnét bonyolított le, a Babel, a Headbengs és a Margaret Island bekerült a Nagy-Szín-Pad! döntősei közé, az ÉTER Plusz tehetségkutató fesztivált pedig a Soul Surge nyerte.

Az idei év első pályázatán olyan zenekarok indulhatnak, amelyek legfeljebb egy, nem szerzői kiadású albummal (legalább nyolc dal egy adathordozón) rendelkeznek, nincs érvényes lemezszerződésük, a pályázati felhívás megjelenése előtti egy évben legfeljebb húsz koncertet adtak, valamint maximum két olyan dallal rendelkeznek, amelyet országos lefedettségű rádió több mint öt alkalommal játszott.

A pályázati felhívás az NKA honlapján érhető el.

 


 

 

Szólj hozzá!


Fekete Lyuk, Sex Action, 35

Fekete Lyuk, Sex Action, 35

A rendszerváltás szertelen éveiben volt egy hely Budapesten, ahol minden este új fejezetet írt az underground: a Fekete Lyuk. A klub neve mára...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést is hoz: 2026-ban a STRAND Fesztivál két nagyszínpaddal tér vissza Zamárdiba – és az első fellépők a hazai élvonalból érkeznek.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.
Új koncertek