Kiszáll a buliból a Mumford & Sons

2013/09/25  ·   Általános   ·  MTI, koncert.hu

Meghatározatlan időre szabadságolja magát a brit Mumford & Sons sztárzenekar - derült ki a csapat billentyűsének a Rolling Stone magazinban megjelent interjújából.

Kiszáll a buliból a Mumford & Sons

Ben Lovett arról beszélt, hogy a múlt hétvégi koncert után "a belátható jövőben a Mumford & Sons semmit nem csinál". Mint mondta, olyan érzés, mintha a vakáció előtti utolsó napokat töltené az iskolában.

A billentyűs egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, fogalma sincs, meddig tart a szünet, de jó sokáig biztos nem vállalnak semmit, és minden rájuk nehezedő nyomástól meg akarnak szabadulni.

Ted Dwane, az együttes basszusgitárosa megerősítette: "Nagyon szeretnénk egy kis szünetet. Pihenni akarunk egy ideig". A 28 éves gitáros a Glastonbury fesztiválon adott júniusi koncert előtt néhány héttel kórházba került, ahol egy vérrögöt távolítottak el az agyából - emlékeztetett a BBC News.

A Mumford & Sons tavaly szeptemberben megjelent Babel című lemezéből árusítása első hetében hatszázezer példány kelt el. A stúdióalbummal tavaly októbertől turnézott a banda, és számos fellépése közepette jószerivel alig tartott szünetet, az egész nyarat észak-amerikai turnéval töltötte.

A Marcus Mumford énekes által szervezett londoni formációban Ben Lovett, Country Winston Marshall és Ted Dwane játszik még. A Mumford & Sons a 2009-es Sigh No More című első lemezével azonnal befutott, és feljutott a Billboard kétszázas listájának második helyére. Viharos sebességgel hódították meg az amerikai toplistákat is, számos zenei díjat nyertek, 2012-ben a Babelért Grammy-díjat kaptak.

Idén márciusban a Petőfi Csarnokban is nagy sikerű, teltházas koncertet adtak a fiúk - a szervezők egy ideig még a helyszínváltást is fontolgatták; reméljük, nem ez a buli fárasztotta ki őket teljesen...:)


 

 

Szólj hozzá!


 Tribute to Janis Joplin – koncert Keresztes Ildikóval és Garda Zsuzsával a Várkert Bazárban

Tribute to Janis Joplin – koncert Keresztes...

A blues és a rock egyik legikonikusabb hangja előtt tiszteleg a Tribute to Janis Joplin koncert március 27-én a Várkert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Történelmi K-pop-győzelem a 2026-os Oscar-gálán

Történelmi pillanatnak lehettek tanúi a nézők a 98. Academy Awards gáláján: a legjobb eredeti dal díját először nyerte el K-pop szerzemény. A „Golden” című szám a KPop Demon Hunters című animációs filmben hangzik el, és győzelme nemcsak a produkciónak hozott elismerést, hanem egy újabb jele annak is, hogy a koreai popkultúra...

Mi történt a huszonegy pilótával – avagy honnan jött a Twenty One Pilots neve?

A columbusi duó 2026 nyarán ismét Európa legnagyobb fesztiváljait járja, és a turné egyik kiemelt állomása a budapesti Sziget Fesztivál lesz. Azt ígérik, hogy ez a fellépés nem csupán egy újabb koncert lesz a fesztivál programjában, hanem a Twenty One Pilots magyarországi történetének újabb emlékezetes állomása.
Új koncertek