Menopauza

Klubok, zenekarok jelentkezését várják a zene ünnepére

2015/05/13  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

Az egész ország területéről várják klubok, zenekarok jelentkezését a zene ünnepére; az idén húsz éves rendezvényt június 21-én tartják meg országszerte több helyszínen.

 Klubok, zenekarok jelentkezését várják a zene ünnepére

Az Európa-szerte immár 20 éves, nagyszabású zenei eseményt a hazai rendezők idén a Cseh Tamás Programmal együttműködve bonyolítják, a programsorozat fő helyszíne pedig a Várkert Bazár lesz - közölte az MTI-vel kedden a Cseh Tamás Programiroda.

Tájékoztatásuk szerint az együttműködés eredményeként a program által támogatott zenekarok is fellépnek majd a Várkert Bazárban: ebben az évben a szervezők az egykori Ifipark helyszínén, az emblematikus tér hangulatát idéző produkciókkal, programokkal készülnek, de az ország egész területén számos izgalmas koncert, népszerű fellépő várja a résztvevőket 16 és 21 óra között.

A szervezők június 2-ig várják klubok, zenekarok jelentkezését a közös ünneplésben való részvételre az azeneunnepe.hu honlapon.


 

 

Szólj hozzá!


Fekete Lyuk, Sex Action, 35

Fekete Lyuk, Sex Action, 35

A rendszerváltás szertelen éveiben volt egy hely Budapesten, ahol minden este új fejezetet írt az underground: a Fekete Lyuk. A klub neve mára...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést is hoz: 2026-ban a STRAND Fesztivál két nagyszínpaddal tér vissza Zamárdiba – és az első fellépők a hazai élvonalból érkeznek.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.
Új koncertek