Lenyomja-e megint ByeAlex Radics Gigit?

2013/05/21  ·   Általános   ·  koncert.hu

Június 2-án, vasárnap, a Millenáris Park "B" épületében rendezik meg az immár hagyományos Fonogram - Magyar Zenei Díj gálát. Ami meg nem hagyomány, de most így lesz: egy kalap alatt átadják a VOLTFolió díjakat is.

Lenyomja-e megint ByeAlex Radics Gigit?

Évek óta párhuzamosan futott egymás mellett a Fonogram és a VOLTfolió díjak átadása. Míg az előzőnél a zenei szakma veheti át évente ezt a jeles díjat, addig a VOLTfoló elismeréssel - a Fonogram inverzeként – a zenész szakma jutalmazza a róluk író, a kulturális, zenei téren kimagasló teljesítményt nyújó médiamunkásokat

A televízióban néhány nappal később, június 8-án felvételről, az Interneten, a Fonogram YouTube csatornáján pedig élőben lesz látható a műsor, melynek műsorvezetői hajós András és Fábry Sándor lesznek.

A gálaestet a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége idén a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért által koordinált Fair Play hétvége keretében rendezik meg.  Aki úgy érzi, egyetért az illegális zeneletöltés alternatíváit összegyűjtő kezdeményezéssel, akár zenész, akár rajongó, csatlakozhat az alábbi weboldalakhoz:

www.fairplayhungary.hu, vagy www.fairplaymagyarorszag.hu.

közülük négy szerencsés pár élőben nézheti meg a Fair Play hétvége keretében megrendezésre kerülő Fonogram – VOLTfolió díjátadó gálaestet!

De nézzük, kik a jelöltek!

Előtte azonban ismerkedjünk meg a szavazás menetével:a 15 különböző műfaji kategóriában a zenészekből, zenei szakemberekből, újságírókból álló széles körű jelölőbizottság, illetve egy szűkebb szakmai zsűri, az ún. Fonogram Bizottság tagjainak szavazatai, valamint az előző évben realizált eladási darabszámok alapján alakul ki a kategóriánkénti 5-5 jelölt (holtverseny esetén 6 vagy 7) névsora. A szavazás második körében már a 11 tagú, az elmúlt év zenei történéseit szorosan követő, az előadókra és dalaikra fokozott figyelmet fordító Fonogram Bizottság tagjai döntik el a végső győzteseket.  Az év dala kategóriában az elmúlt év legjátszottabb magyar dalai közül a díjátadó gála médiapartnere, az MR2 – Petőfi Rádió honlapján zajló szavazáson a hallgatók döntik el, ki kapja idén a díjat. (Kerestük, nem találtuk. Hátha később- aszerk.)

Az év hazai klasszikus pop-rock albuma
Ákos - 2084 (Fehér Sólyom)
Ismerős Arcok - Kerítést bontok (GrundRecords)
Odett - Hanyatt, homlok, egyenes (1G Records)
Rúzsa Magdolna - Tizenegy (Magneoton)
Takács Nikolas és a Fool Moon - Music & Soul (Sony Music)
Zséda - Ötödik érzék (Magneoton)

Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma
Aerosmith - Music From Another Dimension! (Sony Music)
Bruce Springsteen - Wrecking Ball (Sony Music)
Coldplay - Live 2012 (EMI)
Led Zeppelin - Celebration Day (Magneoton/Warner Music)
Leonard Cohen - Old Ideas (Sony Music)

Az év hazai modern pop-rock albuma
Anna and the Barbies - Ánem! (CLS Music)
Anti Fitness Club - Metamorphosis (Schubert Music Publishing)
Intim Torna Illegál - Kísérlet (Tom-Tom Records)
Majka, Curtis, BLR - Belehalok (Magneoton)
Radics Gigi - Vadonatúj érzés (Magneoton)
We Are Rockstars - Let It Beat (Szerzői kiadás)

Az év külföldi modern pop-rock albuma
Adam Lambert - Trespassing (Sony Music)
Bruno Mars - Unorthodox Jukebox (Magneoton/Warner Music)
Linkin Park - Living Things (Magneoton/Warner Music)
Maroon 5 - Overexposed (Universal Music)
P!nk - The Truth About Love (Sony Music)

Az év hazai alternatív albuma
30Y - Szentimentálé (Drum & Monkey Records)
Emil.RuleZ - Gyere át! (Universal Music)
Heaven Street Seven - Felkeltem a reggelt (Megadó)
Manoya - Hundred Arms (Chameleon Records)
Péterfy Bori & Love Band - Fehér éjszakák (Megadó)
Quimby - Két koncert (Tom-Tom Records)

Az év külföldi alternatív albuma
Gossip - A Joyful Noise (Sony Music)
Gotye - Making Mirrors (Universal Music)
Lana Del Rey - Born To Die (Universal Music)
Muse - The 2nd Law (Magneoton/Warner Music)
Of Monsters And Men - My Head Is An Animal (Universal Music)

Az év hazai elektronikus zenei produkciója
Chris Lawyer (Groovemate/Dancemix Records)
Colorstar (1G Records)
Stereo Palma feat. Craig David (DanceMania Recording/Oxigen Music)
The Carbonfools (1G Records)
Zoohacker (CLS Music)

Az év külföldi elektronikus zenei produkciója
Calvin Harris (Sony Music)
Example (Universal Music)
Pet Shop Boys (Parlophone)
Skrillex (Magneoton/Warner Music)
Swedish House Mafia (EMI)

Az év hazai hard rock vagy heavy metal albuma
Dalriada - Napisten hava (Nail Records)
Insane - Concord The World (Edge Records)
Junkies - Mi van veled? Semmi? (1G Records)
Leander Rising - SzívIdomár (Sony Music)
Tankcsapda - Rockmafia Debrecen (Tankcsapda Music)

Az év külföldi hard rock vagy heavy metal albuma
AC/DC - Live At River Plate (Sony Music)
Deftones - Koi No Yokan (Magneoton/Warner Music)
Slash - Apocalyptic Love (Magneoton/Warner Music)
Soundgarden - King Animal (Universal Music)
Van Halen - A Different Kind Of Truth (Universal Music)

Az év hazai szórakoztató zenei albuma
Arany János-Szarka Gyula - Toldi-Zenés költemény (Magneoton)
Csondor Kata - Hóban ébred... az ünnep dalai (Hangart Produkció)
Group'N'Swing - Botrány (Episwing)
Horgas Eszter - Szeretni bolondulásig (NarRator Records)
Rakonczai Imre - Elszáll a gondom (Schubert Music Publishing)
St. Martin - Megint, húsz (Tom-Tom Records)

Az év hazai gyermek albuma
Bizek Emi - Álomszép 4. (EMI Zenei Kft.)
Bogármuzsika - Bogármuzsika (NarRator Records)
Korpás Éva-Malek Andrea - Az ördögfióka és a tündér (Gryllus)
Kovácsovics Fruzsina - Elfeledett mézescsók (Kovácsovics Art Kft.)
Palya Bea - Altatók-Dalok, versek Álomország kapujában és azon túl (Kolibri Gyerekkönyvkiadó)

Az év hazai felfedezettje
ByeAlex (CLS Music)
Heincz Gábor "Biga" (Magneoton)
Indygo (Magneoton)
Ivan & The Parazol (Drum & Monkey Records)
Radics Gigi (Magneoton)

Az év hazai jazz albuma
Budapest Jazz Orchestra - A Noiseful Joy (Szerzői kiadás)
Djabe - Down And Up (Gramy Records)
Mrs. Columbo - [re]make up (Magneoton)
Nagy János - Janos Nagy in London (Cool Tour Bt.)
The Paid Holiday feat. Szirtes Edina Mókus - The Paid Holiday (Tom-Tom Records)
Urbán Orsi - Mindig játék (L.V. Records)

Az év hazai nép- vagy világzenei albuma
Firkin - Igyunk pálinkát! (Pump Jump Records)
Holdviola - Vándorfecske koncert (EMI Zenei Kft./WM Records)
Kaláka - Szabó Lőrinc (Gryllus)
Nikola Parov - Minden, amit tudni akartál a világzenéről, de... (Tom-Tom Records)
Palya Bea - Ezeregy szefárd éjszaka (Sony Music)
Szirtes Edina Mókus - Mókus és a Tao (Gryllus)


 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek