Megölte zenésztársait a Yellow Dogs kirúgott tagja

2013/11/12  ·   Általános   ·  MTI

Agyonlőtte három zenésztársát, majd magával is végzett hétfőre virradóra New Yorkban egy Iránból bevándorolt muzsikus.

Megölte zenésztársait a Yellow Dogs kirúgott tagja

Az áldozatok (Arash Farazmand, Soroush Farazmand, Ali Eskandarian) közül a két fivér a Yellow Dogs alternatív rockegyüttes gitárosa és dobosa volt, a harmadik az énekesük. A zenekar 2009-ben vált ismertté, egy, a teheráni undergroundról készült film kapcsán (No One Knows About Persian Cats (Les Chats Persans)- 2009), amely félig a fikción, félig pedig a valóságon alapult, nagy hatással volt iránra és Európára is, hiszen díjat nyert Cannes-ban is.

A zenészek három éve telepedtek le az Egyesült Államokban.

Egy, az áttelepülésük alkalmával készített interjúban a zenekar most életben maradt tagja, Obaash úgy nyilatkozott, hogy a közönség mindig a politikai állásfoglalást kérte számon rajtuk, ők viszont "csak" zenélni szeretnének, ami iszlám hazájukban finoman szólva sem tartozik a támogatott tevékenységek közé.

Ugyanebben az interjúban hangzott el a mondat: "Most (vö. 2010) valóra váltják álmukat, hogy egy brooklyni apartmanban éljenek, ott, ahol honfitársaik, más iráni zenészek is élnek..." Sajnos, nem tartott túl sokáig az idill...

Egyes tudósítások szerint korábban a gyilkos is tagja volt a zenekarnak, de kizárták onnan, más források úgy tudják, Raefe Akhbar nem a Yellow Dogs, hanem a Free Keys zenésze volt.

Emellett az incidensben megsebesült egy negyedik ember is (a Daily Mail szerint Sasan Sadeghpour Ko), akiről egyelőre csak annyit közöltek, hogy ő is művész.

Az áldozatok életkora 22 és 35 közötti volt. Mindannyian egy sorházban éltek Brooklyn Kelet-Williamsburg negyedében. A támadó holttestét a tetőn találták meg, egy mellette fekvő, félautomata gépkarabéllyal együtt. A rendőrség szerint a gyilkos és az áldozatok között anyagi vita volt, de a hármas gyilkosság konkrét okát egyelőre nem fedték fel. A New York Post szerint azt kiabálta, mielőtt lőtt, hogy "Minek hoztatok ide (vö. iránból), ha most eldobtok...?"

A zenekarról itt olvashatsz angolul.


 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek