MI VAN? Európai turnén a Queen!!

2014/10/07  ·   Általános   ·  Juhász Vali

A Queen Freddie Mercury halála óta több énekessel kiegészülve is fellépett/turnézott már, de úgy tűnik, most találták meg a csapathoz legjobban passzoló frontembert. Adam Lambert az American Idolban tűnt fel néhány éve, gyakorlatilag már megnyerte a szériát, amikor paparazzi fotók jelentek meg róla, amelyeken egy másik fiú intim közelségében volt látható.

MI VAN? Európai turnén a Queen!!

 Az amerikai közönség egy része elpártolt tőle, így végül második helyezett lett. Miközben az őt megelőző riválisáról azóta alig-alig hallani, addig Adam Lambert sikeres saját turnékon van túl, kiadott 3 albumot, most pedig a Queen énekeseként turnézza körbe a világot.

Miután már bejárták az Egyesült Államokat, Ausztráliát és Új-Zélandot, a jövő év elején kezdik európai fellépés-sorozatukat. A sikeres kooperáció bebizonyosodni látszik, a jegyeket a múlt héten kezdték el árulni és Londonban már extra dátumot is be kellett iktatni (január 18.), mert olyan nagy az érdeklődés.

 

Az amerikai turné koncertjeiből kiindulva óriási show várható. Adam Lambert – amellett, hogy zseniálisan énekel – igazi showman, egyénisége lehengerlő a színpadon. A két eredeti tag pedig tobzódik a fiatal frontember mellett. Brian May és Roger Taylor odavannak érte, bár mindig hangsúlyozzák, hogy Freddie Mercury-t nem lehet pótolni, de legalább találtak egy olyan énekest, akivel Mercury 1991-es halála óta a legszívesebben játszanak és akiért rajonghatnak.


 

Kíváncsian várjuk az európai koncerteket, sok helyszín és dátum közül lehet választani, érdemes igyekezni a jegyvásárlással, mert vészesen fogynak!

 

Január 13.           NEWCASTLE, Arena

Január 14.           GLASGOW, Hydro

Január 17.           LONDON, O2 Arena

Extra dátum: január 18. LONDON, O2 Arena

Január 20.           LEEDS, Arena

Január 21.           MANCHESTER, Arena

Január 23.           BIRMINGHAM, NIA

Január 24.           NOTTINGHAM, Arena 

Január 26.           PÁRIZS, Zenith

Január 29.           KÖLN, Lanxess Arena

Január 30.           AMSZTERDAM, Ziggo Dome

Február 1.           BÉCS, Stadhalle

Február 2.           MÜNCHEN, Olympiahalle

Február 4.           BERLIN, O2

Február 5.           HAMBURG, O2

Február 7.           FRANKFURT, Festhalle

Február 8.           BRÜSSZEL, Palais 12

Február 10.        MILÁNÓ, Forum

Február 13.        STUTTGART, Schleyerhalle

Február 15.        HERNING, Jyske Bank Boxen

Február 17.        PRÁGA, O2

Február 19.        ZÜRICH, Hallenstadion


 

 

Szólj hozzá!


Kincskereső játékot játszanak a Foo Fighters fekete öves rajongói

Kincskereső játékot játszanak a Foo Fighters fekete...

Szokatlan mozgolódás indult el a Foo Fighters körül: a legelkötelezettebb rajongók az elmúlt napokban valóságos kincskereső játékba kezdtek,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén mutatkozik be hivatalosan a zenekar új gitárosa, Vörös Attila.

Suttogva is betölti a teret: Jose Gonzalez új lemezével érkezik a Völgybe

2026-ban július 24. és augusztus 2. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend a hazai kulturális élet legpezsgőbb központjává válik, ahol a színház, irodalom, újcirkusz, képzőművészet és a zene legismertebb képviselői fordulnak meg 10 nap alatt.
Új koncertek