Miért jöttél ide ma, Paul? Paul Potts fotóiból nyílik tárlat Szegeden

2016/02/25  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

A Britain's Got Talent első győztesének videója bejárta a világot. A kuszafogú telefondíler azóta maga is útra kelt, eddigi pályája során több mint 600 koncertet adott, közel kétmillió ember előtt. Szegedre úgy került, hogy július 1-jén és 2-án láthatják a nézők a fesztivál operaprodukciójában.

Miért jöttél ide ma, Paul? Paul Potts fotóiból nyílik tárlat Szegeden

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei nyitóprodukciójában színpadra lépő brit operaénekes, Paul Potts fotóiból nyílik kiállítás csütörtökön a Reök-palotában. Potts A bolygó hollandiban a Kormányos szerepét énekli majd. A sztár csaknem félszáz országban lépett már föl, utazásai során első számú hobbijának, a fotózásnak is szívesen hódol, lelkesen örökíti meg a bejárt helyek nevezetességeit, lenyűgöző tájait.

A  Britain's Got Talent első győztese állítólag korábban sehol sem állította még ki képeit, március közepéig a Világsztár a Föld körül című tárlaton a nagyközönség először láthatja együtt a többek közt a sydney-i operaházról, a velencei Canal Grandéról, a dél-koreai és észak-angliai partokról vagy épp a budapesti Lánchídról készült, lenyűgöző atmoszférájú képeit.

Az operaénekes a fotózással kapcsolatban úgy fogalmazott: sokkal inkább szeret érzésből kattintani, mintsem túlgondolni a kompozíciót. "Ebben hasonlít a zene és a fényképészet. Sokan túlságosan is el vannak foglalva a tökéletességgel és figyelmen kívül hagyják az érzelmeket. A művészet nem a tökéletességről szól. Sok esetben a tökéletlenségek tesznek minket az élmények rabjává" - mondta.

Paul Potts-ot július 1-jén és 2-án láthatják a nézők a fesztivál operaprodukciójában. A népszerű énekes az elmúlt években négy stúdióalbumot adott ki, melyek közül az első, a One Chance 13 országban volt listavezető. Többszörös platinalemezei több mint ötmillió példányban keltek el világszerte. Pályája során több mint 600 koncertet adott, közel kétmillió ember előtt.

 


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek