Minden oké: végre itt az új Coldplay album!

2015/12/07  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

Hosszú várakozás után december 4-én reggel megérkezett a boltokba a hőn áhított korong, az 'A Head Full of Dreams'! A brit csapat friss lemeze úgy tűnik, hogy minden idők egyik legszínesebb Coldplay anyaga: persze nem csak a borító, hanem a rengeteg közreműködő sztár miatt is bátran kijelenthetjük ezt.

Minden oké: végre itt az új Coldplay album!

Talán sosem vendégeskedett még ennyi művész egyetlen COLDPLAY albumon sem, mint most megjelenőn, amin többek között Beyoncé, Noel Gallagher, Tove Lo, és Merry Clayton is kivette a részét a munkából. Az 'A HEAD FULL OF DREAMS' már a megjelenése előtt több zenei oldalon toplistás lett, miután 3-án este a csapat néhány dalt eljátszott a lemezről a BBC Radio hallgatóságának. A banda ugyanekkor azt is bejelentette, hogy ők lesznek a legendás Super Bowl Halftime Show-jának a fellépői, ami lássuk be, igencsak nem kis dolog!

Azt pedig egy percig sem mondhatjuk, hogy nem a sikerhez méltón ünnepli meg az idén 17 éves zenekar a legújabb mesterművét. Az 'A Head Full of Dreams' megjelenésének örömére Chris Martinék 4-én délután a londoni stúdiójukból jelentkeztek be egy live stream erejéig. Kívánhatunk ennél többet?

Akad azonban még egy ok az örömre, hiszen az új album első videoklipje, az 'ADVENTURE OF A LIFETIME' című dalra már elérhető a Youtube-on. Ráadásul alig 48 órán belül több mint 6 millióan
voltak kíváncsiak rá! Egészen úgy tűnik tehát, hogy a Coldplay zenekar szép évet zár, 2016-ban pedig tovább dübörögnek majd, egyenesen egy amerikai-európai turné irányába.


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek