Musicalek szünet nélkül: folyamatos játszási rendre tér át a Madách

2017/04/28  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

Folyamatos játszási rendre tér át a magyar színházak közül elsőként a Madách Színház, amely a jövő évadtól egész évben várja a közönséget.

Musicalek szünet nélkül: folyamatos játszási rendre tér át a Madách

 A színház csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Szirtes Tamás igazgató elmondta: a színház óriási repertoárja és az előadásaik iránti fokozott érdeklődés miatt döntöttek úgy, hogy nyáron sem tartanak szünetet. Ez évente 30-50 további előadást jelent - mondta, hozzátéve, hogy jövőre a RaM Colosseum mellett - ahol 100 előadást fognak játszani - a Budapest Kongresszusi Központban is játszik a színház, a megújuló Macskák című előadás látható majd ezen a helyszínen.

A jövő évadban két bemutatót tartanak. Woody Allen Hatalmas Afrodité című művét Valló Péter rendezésében, Szente Vajk főszereplésével tűzik műsorra.

Müller Péter Szomorú vasárnap című darabját Horgas Ádám állítja színpadra, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter és Nagy Sándor főszereplésével. Az igazgató kiemelte: Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter még nem játszott együtt a színházban. Horgas Ádám rendező elmondta: a darab a legismertebb magyar világsláger, a Szomorú vasárnap szerzőjének életéről szól, különleges helyzetben. Seress Rezső és szerelme a haláluk után egy túlvilági Kispipa vendéglőben újraélik az életüket. "Így lehetünk részesei annak a szenvedélyes kapcsolatnak, amelyen átgázol a történelem, ami próbára teszi a szerelmet és az emberi tartást" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a darab sok humorral, felkavaró módon mutatja be a zeneszerző életét.

Szirtes Tamás kiemelte, hogy a 2017/18-as évadban a színház hét produkciója is jubileumot ünnepel. Századik előadásához érkezik az 1x3 néha 4 avagy egyszerháromnéhanégy, a Nyomorultak és az Anna Karenina, 300. alkalommal látható a Mary Poppins és a Mamma Mia!. A Macskák 35 éves, Az operaház fantomja 15 éves jubileumi előadását tartják jövőre, az utóbbi produkciót egyúttal 800. alkalommal játsszák.

Az igazgató elmondta: országos turnésorozatot indítanak, amelyen a Jézus Krisztus Szupersztár és a Mamma Mia! című előadást mutatják be. Arra törekednek, hogy párhuzamosan tudják játszani nagy zenés darabjaikat - mondta, kiemelve, hogy a Madách Színház mint foglalkoztató több embernek fog munkát adni.

A Jézus Krisztus Szupersztár című produkció október 15-én a Papp László Arénában, november 25-én pedig Veszprémben lesz látható, a címszerepben Tóth Attilával. A Mamma Mia! című előadás a következő évadban Magyarország számos nagyvárosában látható lesz. Terveik szerint Debrecenben, Győrben, Pécsett, Veszprémben, Szombathelyen, Miskolcon, Nyíregyházán, Zalaegerszegen, Békéscsabán és Szolnokon is hallhatók lesznek az ABBA együttes világslágerei. Debrecenben november 17-én és 18-án a Főnix Csarnokban játsszák az előadást.


 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek